Szabad Sólyom Nemzeti Blog

A magyarság megmaradására, a nemzeti öntudat felébresztésére irányuló gondolatok.

Magyar zászló, nemzetemnek lobogója,
Van-e nálad szebb, dicsőbb múlt hordozója?
Büszke láng gyúl a szívemben, hogyha látlak,
Büszke vére forrva pezsdül hős apáknak.

Úgy jövünk, mint Napkeletnek bősz viharja,
A kezünkben hun Attila égi kardja.
S lesz belőlük a kereszt új, nagy csodája:
Nagy Hunyadi oszmánverő katonája.

Hős csatákban addig omlik, hull vérünk,
Míg Mohácshoz, ama roppant sírhoz érünk,
És amikor Zrínyi Miklós kardja villan,
Bécsi sasnak karma dúl már vállainkban.

Új legendák, új vitézek sora támad:
Szent szabadság, érted vívjuk szent csatánkat.
A mi zászlónk nagy Rákóczi, Kossuth óta
A szabadság vérrel ázott lobogója!

Szörnyű számum szántja végig a világot,
S rendületlen érccsoportként őrt ki áll ott,
Hol sikongva, legvadabbul zúg az orkán.
A Doberdón s a Kárpátok ormán?

Újra ő: a magyar honvéd… Földet rázó
Vérviharban ott lobog az ősi zászló,
Ott lobog a három szent szín… Hogyha látja,
Énekelve ront a honvéd száz halálba.

És mikor a poshadó láp csőcseléke
A dicső jelt meggyalázta és letépte
Akkor lett e szép, nagy ország csonka rommá
S elszakított, ősi földje bús vadonná.

Csonka földön, félárbocon leng azóta
Nemzetünknek ezeréves lobogója,
Hogy hirdesse nemcsak zord és néma gyászunk
De törhetlen, dacos élni-akarásunk.

Magyar zászló, színeidben egybeolvad
A dicső Múlt, bús Jelen és büszke Holnap:
Ősi földjét, melyet Árpád kardja szerzett,
Ősi daccal visszavívja ez a nemzet.

Most szívünkben ősi dacnak láza forrjon,
Most a vérünk, mint a láva, úgy daloljon,
Vagy lobogjunk üstökösként fenn az égen
Új időknek, új viharnak jósaképpen:

Sátán műve, Trianonnak céda lánya,
Odaültél a Hazugság trónusára,
De az Isten e cudar bűnt megtorolja:
Egy nap onnan letaszítunk a pokolba.

Erre buzdíts, nemzetemnek lobogója,
A szívünkbe izzó lángbetűket róva,
S azt a hajnalt, büszke hajnalt ha megéred,
Hirdesd akkor a dicső, új ezredévet!

 

 

Midőn az Úr ez országot teremté,
Gránit-hegyekből vont köré határt.
Határt, amit el nem mozdíthat senki,
Falat, minek az emberkéz nem árt.

Égy ezredévig éltünk itt e földön,
Az istenkéztől vont határ alatt,
Míg jött a béke és azok, kik győztek,
Nagybölcsen új határt alkottanak.

Piros irónnal húzták Trianonban.
Az Isten nézi, mosolyog és vár -
Előbb-utóbb majd megmutatja nékik: -
Hogy az Övé az igazi határ.

2011. június 3-án, pénteken 17 órakor 
az Országzászló emlékműnél megemlékezés lesz,
a trianoni békediktátum aláírásának 91. évfordulóján.

Köszöntőt mond: Fehér Imre,
a Történelmi Vitézi Rend területi székkapitánya

A megemlékezés szónoka: 
Koltay Gábor filmrendező

Közreműködik: Dr. Szabó János - tárogatón
és a Talpasok kara

 

Volt.
Vérrel szerzett valóság.
Volt Nagymagyarország!
Volt múlt, Árpád, Szent István,
Volt egy akarat és volt szabadság,
Sebzett szívek néma bánata,
Volt Mohács - síri-gyáva gyásza.
És volt mersz, volt feltámadás,
Miénk volt a Kárpát - az Adria,
Volt kenyér, lágy hófehér
És csak magyar volt egy testvér

Van.
Van szenvedés, éjszakák sírása.
Van jaj, panasz, pártok viszálya,
Van aki akar - van aki gyáva,
Van aki rongyos, béna, sánta.
Van akinek kötve a két keze s bánatos
S van aki most él van oly gyalázatos.
Van aki örül, aki nevet, aki nem akar
S van sok, aki már nem magyar!
És vagyunk kevesen, akiknek egy a könnyünk
Akik e csonka hazában szenvedünk.

Lesz.
Lesz még magyar jövendő!
Lesz még derűs idő - az eljövendő,
Kárpát ormán leng még piros fehér zöld,
Dübörg még ott alattunk a magyar föld.
Magyar lobogót lenget szellő az Adrián,
Magyar vezényszó hangzik majd a partján.
Volt - van - lesz! - amíg világ - magyar
S elpusztul mind, aki mást akar.
Van hitünk és van Istenünk, a Hadur
Küldi már vitézeit a tejúton - s jönnek
Glédába állnak a Kárpátoktól az Adriáig,
Megújulnak a régi szép csodák,
Lesz még egyszer Nagymagyarország!

 

Trianon sebeit az idő bekötözte,
de a vér átüt még mindig a sebeken.
Idegenek özönlöttek be a földre,
ki fegyverrel érkezett, ki fegyvertelen.
Aki fegyverrel jött, azt fogta a fegyver,
aki fegyvertelenül, azt befogadtuk,
fedéllel, földdel, szeretettel,
nem néztük, ki volt az anyjuk, az apjuk.
Feledd el, jó magyar, jobb, ha feleded
hófödte hegyeid, kincses városaid –
még a fejfákról is letörölték a neved,
templomaidban más nyelven szólal a hit.

Mint gazda, kit ősi házából kivetettek,
s megjelennek a rablók, fosztogatók,
gyorsan leverik a címert s a keresztet,
s a magyarnak bottal osztanak útravalót,
szomorú szemmel néz vissza a gazda,
letérdel, megcsókolja ősei földjét,
aztán csak porát szívja, sarát dagasztja,
néhány régi írás, fakult kép az örökség.

Trianon sebeit az idő bekötözte,
de a vér átüt még mindig a sebeken.
Régi gazdaként lépek a magyar földre,
és szent szavait sohasem feledem.

 

 

 

Fakó köntösben, hószín ménlován, 
Álomban, éjjel, itt jár Ősapám, 
Ruhája egyszerű, díszt nem visel, 
De nagy szemében őserő tüzel. 

Dús hosszú fürtje barna mint a föld, 
Vasmarka kérges, nagy tusákra tört, 
Süvegje mellett karvalyszárnya száll, 
Előtte messze száz vitéz halál. 

Rézarca, mint a gondos est, nyugodt, 
- Kacagni tán soha nem is tudott - 
Nyakán feszülnek holló-vérerek, 
Tömbmelle vulkán tengerek felett. 

Leszáll lovárul - tán Hadúr maga! - 
Bronzajka mozdul s nem hallik szava, 
Rám néz, szemembe, kezet fog velem, 
Bús apa bús fiával, csendesen.

 

Dávid barátom oldalára kalauzolom olvasóimat.
Trianon tragédiája, és az ezáltal kialakult magyar sorsok szövik át a történetet. Nem könnyed kávéházi szórakozás...
Nem ajánlom liberális, gyökértelen embertársaimnak...

http://rozvanyidavid.fw.hu/news.php?extend.168

Bűnös nemzet lennénk? 
Rablók koholmánya!
Szégyen bélyegét égették
népem homlokára!
Győztes antente - bűnüket rejtve 
Igazolják gaz tettüket 
egy nemzettel szembe’!
Harcokban, s védőként: 
monarchia-csatlós!
Öletve, elveszve: 
pusztítandó féreg! 
Ekként kiáltották vesztét 
befogadott népek! 
Diktátum-kényszerrel 
bűnbakká tették,
vajúdó gonoszság 
szülöttei csonkították 
több ezer évét - 
e Honnak, 
s vicsorgó vigyorral 
bűnösök között követ 
csak e népre dobtak!
Pallossal sújtva őseink földjét,
versengve tolongtak nyesni, 
szétszabdalni 
megkívánt testét,
mit Isteni hatalom 
egynek teremtett,
s büntetlenül nem bitorolhat
semmilyen hatalmú 
idegen nemzet!
S hogy megtörjék végképp
büszkeségünk,
hamis múlttal, hitvány elődökkel 
traktálva etették népünk…
Ocsmányságaikon nőttek 
nemzedékek,
tunyulttá vált agyban érett az
idegen gyomból kotyvasztott, 
feltálalt méreg!
Etettek: csak zabálj, ne lásd
ősi egedből hullt aranyad,
s ne akard soha már
a dicső koszorút, mellyel 
Teremtőnk körbefonta 
e szent helyet,
ősrögek túlélő csodáját:
földi világunk kicsinyített mását.
S hogy ne érezd az Erőt, 
a fényt őrző szikrát, 
melyben az ember nyújtva jobbját
tisztelője lesz minden Életnek,
a lelkekhez tartozó 
örök szeretetnek;
hogy gyűlölet költözzék szívedbe,
s megvesd, ki mást akar: 
Élhető holnapot, 
újra teremteni a szörnyűség romjain 
az élni vágyó és csillagok 
kapujához növő akaratot; 
elfogadni a távolba menekült közelséget, 
egymás szemében keresni
az elpusztíthatatlan Istenséget, 
mely összeköt minden 
magyar-szavú imádságot, 
hogy egy lenne végre a nemzet, 
nem szolgálva soha többé 
a torz-szülött
gonoszságot!

 

 

 

 

 

Hatalmas fekete fátylát
ránk borítja az éj
Sok magyar testvérünk
még álmában is fél

Fél a bűnözőktől, nyomortól
a holnaptól a kilátástalanságtól
S hogy nem talál kiutat
a sötét éjszakából

De titkon még bízik
hogy eljön a hajnal
A hosszú sötétséget
végre felváltja a nappal

A tisztességes magyarnak akkor
nem kell többé semmitől se félni
Hosszú nehéz harc lesz
de célba fogunk érni

 

Árpád büszke népe, soha ne feledd: 
Csonka, rab hazában élned nem lehet, 
Szégyen lenne sorsod, becstelen halál, 
Hogyha szolganépként láncot hordanál. 
Ellenség tiporja most a szent rögöt, 
Melyet hős apáid vére öntözött, 
Hős apáid vére nem hiába hullt: 
Nagy, szabad hazáról szól a drága mult. 

Szép turul feszítsd ki végre szárnyadat, 
Hosszú téli éjre is jő virradat, 
Hajnal fénye vár majd, nem sötét ború, 
Kárpátok hegyorma, égi koszorú. 
Új munkába kezdjen milliónyi kar, 
Új, nagy eskü zengjen, mint a szélvihar, 
Hisz velünk az Isten és az ősi jog: 
Trianont ledöntjük, zászlónk győzni fog!

 

Északon, erdős, kies völgyben, 
Ott, ott van az én szülőföldem, 
Jaj, azt a földet nem adom! 

Délen, kalászos rónaságon
Ott, ott születtem, oda vágyom, 
Nem, azt a rónát nem adom! 

Keleten ősföld kínja jajgat,
Erdély szült engem bús magyarnak, 
Ó, Erdélyt soha, senkinek! 

Északra, délre, napkeletre 
Nézek búsultan, keseredve: 
E rab föld is az én hazám! 

Születtem síkon, völgyben, halmon, 
Egy kis rögért, ha meg kell halnom, 
Hát meghalok, de nem adom!

Ébredj fel végre népem
Sorsunk ne legyen pusztulás
Ez a mi Hazánk helyünkre
Nem léphet soha más

Ránk zúdult a világ mocska
Nincs más szó csak jaj
Közeleg a hajnal
A tisztító vihar

Ébredj végre Nemzet
Találd meg önmagad
Szent László keresztje
Mutatja utadat

A csillagösvényen már
szólnak a  harci dobok
Szent László mögé az összes
hősünk egyként felsorakozott

Ha a Nemzet egyként lép az útra
A célhoz együtt menetel
Az Úr Isten a menyből
Reánk mosolyogva figyel

 

 

Minek magunkat lassan ölni?
Nem jobb egyszerre megdögölni?
Mint rokkant lábbal tántorogva,
Vizes, vak szemmel csillagokba,
Rossz, messzi csillagokba nézni
S régi dicsőséget idézni,
Idézni mind, mi ősi, ódon.
Hogy hátha mégiscsak megszánna
Az Úristen valami módon.

Minek magunkat lassan ölni?
Gonoszság helyett búza nől ki
Az égről földbe hullt szivünkön;
De igaz, nótás, füttyös másnak.
Magyar, köszönj az elmulásnak,
Nincs mit kereskedj már e tájon,
Akad legény, ki ideálljon
S ásóját vígan földbeszúrja!

Mit nyöszörögsz? nem akarsz halni?
Hisz életünk úgyiscsak talmi
S nem is nagyon kell már akarni,
Akaródik ez nélküled,
Agyadban bár égő hodályba zárt
Riadt baromként bőg a rémület.

 

 

 

‎"Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!"

Wass Albert

Hatalmas volt a veszteségünk
Elfolyt a tengernyi vér
Hősi harcunk elvesztettük
De a remény még mindig él

Szívünkben örökké élnek
Gyertyát gyújtunk a hősökért
Az ő példájuk ad erőt, hogy
megküzdjünk a holnapért

 

Nem ősöm nekem
sem Mózes, sem Ábrahám,
sem Izsák, sem Jákob,
amit tőlük kaptam
az a "szemet szemért"
gyűlölet és az átok!

Nem ősöm nekem,
akinek nincs más nemzet
és nép, csak az övé,
aki választottnak
hiszi magát, s láncot
teker a világ köré!

Nem ősöm nekem
más, csak Magor és Hunor,
teremtőm az Isten,
a megváltóm Jézus,
itt csak jó, vagy rossz van,
de más és különb nincsen!

AZT MONDJÁK AZ EMBEREK, HOGY NAGY VIHAR KÉSZÜL,
TEHÁT TUDD MEG TŐLEM, MOST MÁR ELSŐ KÉZBŐL:
IGEN, NAGY A CSEND, ÉS MINDENKI HALLGAT,
EZÉRT SZÓLOK HOZZÁTOK, NEM A SÜKET FALNAK.

ISTEN ÜZEN NEKÜNK, EGYRE CSAK ÜZENGET,
DE CSERÉBE NEM KAP MÁST, CSAK NÉMA CSENDET.
SENKI NEM TESZ SEMMIT, MINDENKI CSAK VÁR,
HÁTHA A MÁSIK EMBER TALÁN FELÉBRED MÁR.

ÜZENT MÁR JÉGESŐT, ÁRVÍZ IS VOLT ELÉG,
MÉGSEM NYITOTTA FEL AZ EMBEREK SZEMÉT.
KÜLDÖTT ISZAPOT IS AZT A JÓ VÖRÖSET,
AMIBE AZ EGÉSZ ORSZÁG BELEREMEGETT.

A VÉTKESEK MÉGIS MINDENT MEGÚSZHATTAK,
HA A ZSEBEKBE KEMÉNY LÓVÉKAT CSÚSZTATTAK...
NEM TUDJA AZ ISTEN, NEM ÉRTI AZ ÖREG,
HOGY NÁLUNK INTÉZKEDNI CSAKIS PÉNZZEL LEHET.

HISZ HAZÁNKAT IS ÁRULJÁK ÉVTIZEDEK ÓTA,
KÁDÁR, ANTAL, BAJNAI - ERRŐL SZÓL A NÓTA.
GYURCSÁNY FERENCRŐL MÁR NEM IS BESZÉLEK,
HA MEGLÁTOM A FEJÉT MEGIJEDEK - TÉNYLEG.

DE VAN MOST MÁR NEKÜNK EGY NARANCS BIRODALOM,
MEGSZAVAZTÁTOK, HÁT EZ LETT A HATALOM.
AKI NEM HÓDOL BE, ANNAK SAJNOS ANNYI
SZABADSÁG HELYETT BÖRTÖNT FOGUNK KAPNI.

EZT LÁTJA AZ ISTEN, EZT LÁTJA AZ ÉGBŐL,
AZT A RENGETEG ROSSZAT A MAGYAROK SZEMÉBŐL.
A NÉLKÜLÖZÉST, A BOLDOGTALANSÁGOT,
A KESERŰ KÖNNYEKET A CSALÓDOTTSÁGOT.

DE MEGOLDANI NEM TUDJA HELYETTÜNK,
NEM TEHETI JÓVÁ MINDEN BŰNÖS TETTÜNK.
Ő CSAK JELEKET AD, Ő CSAK BÁTORÍT:
SEGÍTS MAGADON AZ ISTEN IS MEGSEGÍT!!!

Vérem s szívem adnám hazámért,
Magyar gyermekért s az anyáért.
Lángoljon hát szívünk magyarok,
S rántsuk végre elő azt a kardot.

Álljunk talpra ahogy Petőfi írta,
S ahogy minden ősünk a fülünkbe súgja.
Hol van az a virtus mit örököltünk,
Álljunk hát talpra és küzdjünk.

Áldozzuk vérünk a szent lobogóért,
S e csodaszép földért és hazáért.
Fogjunk fegyvert ha kell ne féljünk,
Hogy újra szabad országban éljünk