Szabad Sólyom Nemzeti Blog

A magyarság megmaradására, a nemzeti öntudat felébresztésére irányuló gondolatok.

Suttogónak hívnak, de nevem nem a csendért kaptam. Meglátod, lár- mázok majd éppen eleget, bár elég zajos az életem így is.

Mert ugye, látok, amit látok, hallok, amit hal- lok, érzek, amit érzek, épp úgy, mint te. És, ha ez másnak is tűnik onnan, ahol te állsz, és ahol nekem nincs he- lyem, hidd el nekem, adj annyi hitelt sza- vamnak, hogy belátod te is:

ez így nem annyira jó.

Sőt, elég rossz ez így!

És van igazság abban, hogy rosszabb is lehet.

Tudom, hogy tudod: valami közeleg, és neked is részt kell venned benne, nem hagynak ki belőle. Tudod, hogy hamarosan nyilatkoznod kell: ki vagy, melyik oldalon állsz, merre visz az utad. És tudod, hogy sokat veszíthetsz, ha rossz oldalra állsz.

De azt mondom neked: ne félj!

Itt van a Hazád, a Nemzeted, és Magyarságod, Istenbe vetett hited!

Talpad alatt ott van a föld, amit apád hagyott rád, hogy te vigyázz rá, hogy óvd, és őrizd minden áron!

Itt van a helyed közöttünk! Magyarnak születtél!

Ha nem figyelsz erre az érzésre, ha megtagadod, önmagad árulod el, a jövőd zúzod porrá, és gyermekeidet teszed tönkre egy életre!

Minden jó döntéshez józan ész, és tiszta szív szükséges.

A hazaszeretet nem egy döntés, ez ösztön.

ANGYALT ÖLT AZ ISTEN,

HOGY SZEMETEK KINYÍLJON,

ÉS SÍRJAIKON HÓVIRÁG NŐ,

HOGY A LEGBÁTRABB IS SÍRJON.

DE TI OTTHON ÜLTÖK, ÚGY DÜHÖNGTÖK,

ÉS JELT VÁRTOK AZ ÉGBŐL,

IGEN MAGYAR, EZ A LECKE,

LÁSD A JÖVŐD EBBŐL!

ÖRDÖG JÁR A MAGYAR FÖLDÖN,

TE MEG BÁMULSZ FEL AZ ÉGRE,

MIT TEGYEN, HA NEM VOLT ELÉG,

HÁROM ANGYAL VÉRE?!

I.M. West Balkan

Égi törvény zúgja, bongja
Ezredévünk szent jogát;
Megüzenjük Trianonba:
Eddig tűrtünk, - nem tovább!
Ős földünkért, ős fajunkért
Van még vérünk, van tüzünk,
Ez az ország, ez az égbolt
Ezer évig a miénk volt
És miénk lesz – esküszünk!

Lélekrontó árvaságban
A remény is gyászba hal;
Megmohácsolt bús hazádban
Mire vársz még, rabmagyar?
Itt a bú már dacra csordul,
Kardélen jár s késhegyen, -
Esküszónkat Trianonba
Már az ég is zúgja-bongja
S visszazeng rá: úgy legyen!

Az én nagyapám haja hófehér
Magyarországon lakunk, ő meg én,
De mégis nagyon messze van szegény.

Vannak ott erdők, szép nagy zöld hegyek,
Karácsonyfából álló fenyvesek,
Nyaralni oda mégsem mehetek.

Piros alma terem az almafán,
Abból sem küldhet nékem nagyapám,
Pedig az ő faluja is hazám.

Másképp lesz ez, tudom, nemsokára,
Ha megnövünk mi mind akkorára,
Együtt megyünk az ő falujába.

Visszavesszük a kerti almafát,
A zöld erdőt, az ős magyar hazát,
A fehér hajú szegény nagyapát.

Nézd Donatello márvány vésetét,
A karvaly orrt, a dactól görbe ajkat,
Mely gúnyt nyilazva sújt, bár csukva hallgat,
Nézd a szemét, mely fényes és setét!

Ez ő! Rőt múltunk ércizmú magyarja,
Királyi holló, mely nyugatra tart,
Mely fölgyújtja a bús magyar avart,
Mely a jövendőt lángolón akarja!

Pusztára épül tündérpalotája,
Plutárkot érti és Cézárt csodálja
És elmereng olasz kéz remekén.

De garaboncásként viskóba járva,
Míg írt keres az árva pór bajára,
Érezi, hogy mily magányos szegény!

Hiszem, hogy tud még összefogni e nép,
Hogy egy teremtő szándék
Vezérli szívét, kezét.

Hiszem, hogy a sötétségből Új Hajnal hasad,
Hogy nem lesz széthúzás,
S "leszünk egy Cél és egy Akarat"!

Hiszem, hogy az Erkölcs hófehér fundamentumát
Kiássuk újra,
S építünk rá új házat, hazát, iskolát,
Mely az ébredést szolgálja.

Hiszem, hogy e nép föltámad poraiból,
Hogy él benne elég hit, remény, szeretet,
Mely Isten áldásával újraépít mindent,
S legyőz mindeneket!

Hiszem, hogy egy az Isten,
S a Teremtő velünk van,
Hogy az Ő szent akarata az, hogy e nép újjászülessen,
S megtegye mindazt, mi néki rendeltetett.

Hiszem, hogy lészen az isteni szeretet,
Megbocsátás, törvénytudás népe,
Mely az élő, igaz Istent szolgálja,
S szövetségben, egyként, népeket ébreszt véle.

Hiszem, hogy nincs oly erő, hatalom,
Mely visszatarthatná ebben,
Hiszem, ha Isten akaratát követi,
Minden lehetséges, s legyőzhetetlen!

Hiszem, hogy összefog még e nép,
S lesz egy teremtő szándék,
Hogy megvallja tettben szent hitét,
S megmutatja: él még, s föltámadott e nép!

Úgy legyen!

A Történelmi Vitézi Rend
2011 / 1. száma az
alábbi linken letölthető:

Vitézi Tájékoztató 2011 / 1

Szomorúságom, és bánatom elmondani nem tudom,
Ezért most szavakba fogva elmondom.
Imádkozom Hazámért, jövője a sötétség lenne,
Nem engedünk a sátánnak, hogy ezt meg is tegye.
Túl sok már a szenvedésből
Az Igazaknak,
Uram állj ki, védd meg Őket,
Adj hitet, erőt, bátorságot, kitartást részükre,
Ne hagyd el maroknyi néped,
Magyarország nevét még fekete betűkkel írják,
Szent Szűz Mária oltalmadba, vedd kiválasztott néped.
Imádkozz fiadhoz, elesett népedért.
Évszázadokon át nyomor és szenvedés jut nekik
Ne engedd tovább, mert így elfogy néped.
Hitét kezdi elveszíteni Benned,
Tégy hát csodát, amíg nem késő.
Segíts Uram most és mindig
Mindörökre légy támaszuk, vigaszuk.
Hálás nép a Magyar,
Nem felejt, nem tesz rosszat,
Hittel, akarattal, kitartással, emberséggel
Él az Igaz Magyar.
Hozzád kiáltok Istenem
Mindörökre áldd meg az Igazakat,
S vedd oltalmadba az ártatlanokat.
A gonoszokat tedd helyükre Mindörökre.
Az országban csak ekkor lesz béke és szeretet.

Kereszted tövébe térdelek
gyászos Magyarország....
Sírva kérem Hited Hordozóját:
Ne hagyd ezt a gyalázatot,
amely annyi halált szabott!
Mióta az ármány darabokra
tördelt,
fogyunk, de a hitünk töretlen!
Népünktől már mindenét elvették,
ifjúságunk nem ismeri történelmét!
Elméje szűkre van szabva,
dőzsöl a Babiloni Szajha!
Ah, balga magyarja!
És én mégis imádkozni állok,
ájtatos szoknyások helyett
táltosokat várok.....
Táltosokat, akik dobolják,
kereszt által pusztult egy ország!
A Világ szégyene, amit megtettek Vele!
Portyázó hordának hazudták a
népet, akik a tudást hordozták
s a verejtékén éltek lusta nemzetségek!
Hazug biztatással ontatták a vérét
s csellel szerzett földjét adták ajándékként!
Ez a förtelmes Nyugat, ez mutat utat!
Térj észre magyar!
Járd a magad útját s meglásd: az út
végén ott a Feltámadás....

Második Szilveszter pápának különös álma volt egy éjszaka. Álmában egy angyal jelent meg előtte és ezeket mondta:

- Sok évszázaddal ezelőtt egyik elődöd mezítláb lépett ki Róma kapuján, hogy kegyelmet kérjen Atillától, hunok királyától a város számára. A hatalmas Atilla meghallgatta elődöd kérését, és békésen vonult el Róma falai alól. Most ennek az Atillának egyik utóda, magyarok uralkodója, Géza fia István fordul kéréssel hozzád. Királyi koronát kíván magának, és népe számára apostoli áldást. Teljesítsd kívánságát, Szilveszter, mert ha teljesíted, a kereszténység pajzsává válnak a magyarok, s kardjuk az egyház kardja lesz. Több áldozatot hoznak és ezerszer többet szenvednek majd a keresztény hitért ezek a magyarok, mint a világ összes népei együttvéve!

S lám, alig telt el néhány hét a különös álom után, amikor a magyarok földjéről megérkezett Rómába Asztrik érsek, királyhoz illő kísérettel és gazdag ajándékokkal, és királyi koronát kért István névre keresztelt Géza fia Vajk, magyar fejedelem számára.

Szilveszter pápa nagy örömmel fogadta magyarok küldöttjét, és levél kíséretében küldte meg apostoli áldását és a királyi koronát. Így szólt a levél:

„Szilveszter pápa, Isten szolgája, áldását küldi magyarok uralkodójának!” „A Felséges Isten és a szent apostolok által ránk ruházott hatalmunknál fogva engedélyezzük, küldjük és adományozzuk áldásunkkal együtt mindazt, amit tőlünk kértél. A királyi koronát az apostoli királyi címmel együtt, érsekséget Esztergom székhellyel és a többi püspökségeket.” „Mindezeken felül apostoli hatalmunknál fogva engedélyezzük és kívánjuk, hogy úgy te magad, mint minden jogos utódod, bárki legyen is az, maga előtt hordassa a keresztet mint apostoli jelvényt. Te és utódaid, ahogy apostoli királyokhoz illik, magatok döntsetek, ítélkezzetek és rendelkezzetek mi helyettünk minden egyházi dologban úgy a jelenben, mint a jövőben országotok földjén.”

„Róma az Úrnak ezredik esztendejében, március hónapjának huszonhetedik napján.”

Ahogy a Szent Korona megkezdte útját Rómából a magyarok földjére, mennybéli angyalok serege kísérte magosan az égen, elterelve útjából a fellegeket, szeleket, viharokat és árvizeket. Ahol a koronát vivő kis csoport elhaladt, virágok nyíltak ki hirtelen az út mindkét szélén, még a magos hegyi hágókon is, ahol hó lepte a földet.

Sok egyéb csoda is kísérte útját. Az út mentén lakozó népek tehenei kétszer annyi tejet adtak, mint azelőtt. A juhok három bárányt hoztak a világra, és legelők, kaszálók, szántóföldek, gyümölcsösök termése megtízszereződött. A csodák láttára letérdelt a nép mindenütt az út mentén, amerre csak a Szent Korona elhaladt és minden nép a maga nyelvén áldotta az Urat, Róma városától magyarok földjéig.

Ne menj!
Ne hagyd el országod, ne hagyd el népedet,
a hazád legyen élted, és végzeted!
Talán máshol könnyebb lesz a sorsod,
de csak itthon lehetsz igazán boldog.
Ha el is szólít innen a "muszáj",
tudd, hogy Magyarország mindig hazavár!
Hiszen ez a föld az, hol világra jöttél,
ez a hely az, ahol nevelkedtél.
Itt voltál boldog, és néha boldogtalan,
de tudd, hogy soha nem voltál sorstalan!
Ha te is érzed, nincs elveszve,
ha tudod a hazádat igazán szeretni,
akkor jó úton jársz, akkor nem kell félni.
Akkor itt fogod a holnapot, a szebb jövőt megélni.

 

 

Ezernyolcszáznegyvennyolc! az égen
Egy új csillag, vérpiros sugára
Életszínt vet a betegségében
Meghalványult szabadság arcára.

Szent szabadság, újabb megváltója
A másodszor sűlyedt embereknek,
Drága élted miljom s miljom ója,
Ne félj, téged nem feszítenek meg.

Elbuvék a békesség galambja,
Fészke mélyén turbékolni sem mer;
Háborúnak ölyve csattogtatja
Szárnyait a légben vad örömmel.

Hah, ti gyávák, ti máris remegtek?
Ez csak kezdet, ez csak gyermekjáték...
Hátha mindazok beteljesednek,
Amiket én álmaimban láték!

Eljön, eljön az itélet napja,
A nagy isten véritéletet tart,
S míg jutalmát jó, rosz meg nem kapja,
Már nyugonni sem fog addig a kard!

Pest, 1848. február

Dolgos munkás ember
Vakarja a fejét
Dolgos munkás ember
Nem találja helyét

Elég volt belőle
Kidobták a gyárból
Tán ki is űznék őt
Az egész világból

Kilép az utcára
A gyárkaput bámulja
Elindul leszegett fejjel
Néz a poros útra

Mitévő legyen most
Otthon van a család
Vagy az út menti kocsmában
Feledje a búját

Tovább lépdel, haza
Folytatja az útját
Mázsás teherként viszi
Minden gondját, búját

Téged csak arra kérlek,

Ha te győznél helyettem, tedd meg azt értem,

Becsületből, vagy puszta gőgből,

Hogy fekete koporsóban temetsz el engem.

Nem kell rá drága lakk,

Jó lesz rá kátrány, sár, salak,

Csak te fesd, hogy elmondhasd magadról,

Valóban dolgoztál életedben egyszer.

Ezért hát kezed munkája,

Látszódjon jól síromra nézve,

Áss engem kérlek három méter mélyre,

Lefelé arccal, hogy ne szálljak az égbe.

És ne üss keresztet,

Csak tegyél egy követ névtelen hantomra,

Hogy ne feledd sosem,

Hol fekszik életed démona.

Mert démonod leszek amíg élsz e földön,

Kísérteni foglak, még hosszú esztendőkön,

Te rettegve fogsz élni, míg én nyugton fekszem,

Mert utódaid hordják majd az én keresztem.

Feletted is állnak, én úgy hívom, hogy Isten,

Most meglehet, hogy győztél,

De csak ő ítél felettem!

Az ország, melyet Isten
a magyarnak mérte
Volt Európának
a legszebbik éke

A gyönyörű táj
és a dolgos népe
Ha ránézett az Úr
nagy volt elégedettsége

Körben nagy hegyeink
köztük pompás völgyek
Övezték a Petőfi által is
oly nagyon szeretet Alföldet

A rónákon legelészett
sok hatalmas gulya
Bőven termett rajta
a kenyért adó búza

A hegyek oldalán a nap
édes szőlőt érlelt
Egyedülálló borrá érett
megtoldva magyar tehetséggel

Kegyes volt hozzánk az
Isten által teremtett természet
Szemet is vetettek hazánkra
nem egyszer az idegen népek

Német, tatár, török
aztán megint német
Volt magyar diadal
de volt, hogy ők győzének

Volt hogy több száz évig
hazánkat megszállták
De a nép magyarságát
megtörni nem tudták

Sikertelen volt minden
erre irányuló kísérlet
A magyar, mint főnix madár
ha kellett hamvaiból éledt

Az igazi bajt az a
nép hozta hazánkra
Kik nem szemből jöttek
hanem hátulról belopakodának

Nem volt kard csörtetés
sem fegyver ropogás
Csak kemény uzsora
és nagy erkölcsi romlás

Szinte házról házra
vették birtokba hazánkat
Lettek okozói több millió
magyar kivándorlásának

A szomszédok kezére játszották
a két harmad országot
Majd teljesen kiszolgálták
A sztálini Oroszországot

Minden szovjet igényt kielégítő
szolgálataik fejében
Azóta is egy folytában
ők vannak az élen

Népünk ébredését én
már nagyon várom
Hogy véget érjen
ez a szörnyű rémálom

A képek forrása:
http://www.flickr.com/photos/balinto/

Mire vársz még, néppé züllesztett nemzetem,
Bámulatos türelmed, Tenger-végtelen.
Globális sáskahad mindenből kiforgat,
Ellopják fölüled, lassan már a Holdat.

Helytartó tanácsa szép álmot sző neked,
Jogról, szabadságról, Unióról fecseg,
S koldusbotra juttat naponta ezreket.

Lassan bele törődsz, magad tekersz hurkot,
Nyakad köré, s vállalsz örök szolgasorsot.
Nyomor és pusztulás lásd, immár a béred,
Ne tűrj tovább végképp, mert hiába kéred

Jussod, gúny, s megvetés- üzen a sáskahad,
Vedd kezedbe rögvest népem a sorsodat.
Állj emberként síkra, s meghátrál az ellen,
Hol a hősök vínak, ott Új- világ, terem.

Néhány térkép csupán a múltból.. De ezek a térképek a bizonyítékok nemzetünk nagyságára. Múltba tekintés nélkül nem építhetünk jövőt. Az erős gyökér adhat csupán életet a friss hajtásoknak. Higgyük el, hogy az összetartó kemény munka eredményt hoz! Higgyünk a nemzet feltámadásában! Így leszünk csonka népből nagy nemzet - újra nagy és igaz magyar ország. 

Néhány térkép az Országos Széchenyi Könyvtár gyűjteményéből.. Gyönyörködjetek bennük, dédelges- sétek álmaitokat! Ugye érzitek, hogy nem vagytok egyedül? Mégis Nektek kell küzdenetek, hogy legyen élhető jövője gyermekeinknek! Legyetek saját magatok gyökerei! A kommunizmus, a liberalizmus már majdnem kiirtotta az életfánkat. Rajtunk a sor, hogy megmentsük! S általunk újra felér majd az égig!

/Szabad Sólyom/

/A képekre kattintva nagyíthatunk. Az ínyenceknek ajánlom ezután elmenteni a térképeket, hogy extra nagy méretben láthassanak minden apró részletet!/

Lázár: Tabula Hungarie ad quator latera . Ingolstadt, 1528 - Magyarország legelső ismert részletes térképe, amely 2007-ben az UNESCO Memory of the World programjába is bekerült. Petrus Apianus ingolstadti nyomdájának első térképe, amelyet különleges eljárással ún. sztereotípiával nyomtattak.

Nicolas de Fer: Principauté de Transilvanie divisée en cinq nations subdivisée en quartiers et comtez (Párizs, 1705) - A neves francia geográfus de Fer Erdély térképe volt az első magyarországi terület, melyen a korabeli nemzetiségi viszonyok megjelentek.

Johann Christoph Müller: Magyarország térképe (Bécs, 1709) - Az elso hiteles, felméréseken alapuló Magyarország-térképet, mely a Duna addigi hibás ábrázolását kijavítva, helyesen jelölte a folyásirány változását a Duna-kanyarban. Készítője J. Ch. Müller hadmérnök. További érdekessége a műnek, hogy ez az első, magyarországi hatósági szerv, nevezetesen a Kamara által kiadott térkép.

Emanuel Stenghri: Descriptio ac delineatio totius Hungariae et Transyvalniae plaga in qua hodierno die bellum geritur (1664) - Az egykori könyvtáralapító, Széchényi Ferenc gyűjteményéből származó, pergamenre rajzolt és finoman kidolgozott kéziratos térkép elsősorban szépségével tűnik ki a korszak más hasonló művei közül.

Korabinszky János Mátyás: Magyarország természeti tulajdonságának tüköre (Bécs 1791) - Magyarország első gazdaságföldrajzi térképe összesen 93 gazdasági jelet sorol fel, köztük nyersanyag előfordulásokat, fontosabb mezőgazdasági terményeket, haszonállatokat és különféle ipari tevékenységeket.

Zöldhajnalban kelve,
nap, mint nap pörögve,
kérni Istent, hogy szeressen,
az úton el ne veszítsen!

Álmot sző a bánat,
vágyat, hazát, házat
kéri Istent, hogy szeresse,
az úton el ne veszítse!

Az idő tengerén
sodródó emberként
kérem Istent, hogy vezessen,
fogja kezem és szeressen!

Isten, fogd meg kezem,
vérzik, érted szívem,
míg élek viszem kereszted,
szívembe vésve törvényed:

Hajnaltól napestig,
csírától a sírig,
hordozom szívemben a vért,
emberként, a szeretetfényt!

A képek forrásai:
http://www.flickr.com/photos/27832455@N03/
http://www.flickr.com/photos/11558677@N05/

Ébredj magyar!
Holnap már késő
Ébredj magyar!
Közel a perc, a végső!

A megszálló ravaszul jön
Nem karddal sem tankkal
Simulékonyan mosolyogva
Kőkemény uzsorakamattal

Füledbe hamisan súgó
Vámpírok szívják véredet
Szelíd madárnak tűnő keselyűk
Tépik szét testedet
Ébredj magyar!
Tovább ez nem mehet

Álmaidra is
Sötét árnyak borulnak
Ébredj magyar!
Hogy miénk legyen a holnap

Médiákból szerteszálló hamis
Álomba ringató hangok
Harsogjátok túl, zúgjatok!
Ti szent magyar harangok

Ébredj magyar!
Már eleget szenvedtünk
Ébredj magyar!
Hazánkban szolgák nem leszünk!


1996.03.17

Hol teljes a sötétség
Hol sápadt lámpák égnek
Állandó élet-halál harc
Sokaknak ez az élet
Nagy értéke van itt
Akár egy falat kenyérnek

Nincs itt más vigasz
Csak a drog és az alkohol
Kőkemény világ ez
Maga a földi pokol
Örök hűséges társ itt
A szegénység, a nyomor

Hatalmas a mocsok, terjeng
A bűzök hihetetlen keveréke
Ki ebben él, régen elfogyott
Az utolsó maradék reménye
Kitörni nem lehet innen
Csak süllyedni a mélybe

Hamar sújt az ököl
Hamar villan a penge
Ki nem elég kemény
Életesélye gyenge
Ez a sors vár egyre több
Magyar emberre!

Kik milliókat kíméletlenül
Kilátástalanságba taszítottak
Kik ezért felelősek
Kajánul vigyorognak

Várom hogy végre jöjjön
A számon kérő holnap!
S tisztességes élet jusson
A megkínzott Magyaroknak!

- Ezek a fiatalok… - fordult az egyik beteg a másikhoz. – Mindig csak rohannak. Nézze meg ezt is: csak bejön és közli, hogy aki tud, az menjen vele. Nem látja, hogy nyakig gipszben vagyok?

- Bezzeg a mi időnkben… Semmi hordágy, semmi mankó, csak így egyszerűen: keljünk fel és kövessük, ha akarjuk. Semmi részvét.

- Semmi. Persze, megértem, hogy nekik is megvan a maguk baja.

Elolvasom »

Nos,

Rendben van.

Írhatok én mást is:

Nem vehetsz el mindent,

Életet, hazát is!

Nem ölhetsz úgy magyart,

Amint azt álmodban szeretnéd,

Nem állhatsz helyébe,

És hiába is tennéd!

Tudom.

Minden magyar árva,

Mert nincs párja, a földön,

Hazánk egy árvaház,

Sorsunk elnyomás, vagy börtön.

Mégsem adjuk ingyen,

Harcolj meg csak érte!

Hátha lesz olyan szerencséd,

Hogy te úszod meg élve.

Vigyed.

Persze, csak ha tudod.

Évezredek múltját, vele együtt kapod.

Legyen tiéd minden,

Minden, ami magyar,

Ha el tudod úgy venni,

Hogy még harcolni sem akar!

Öljed csak, ha tűri, rabold ki hazáját,

Ha találsz közöttük, hitetlent, vagy gyávát!

Igen.

Akkor tiéd lesz itt minden,

Ha elpusztítod mindet, ha több magyar már nincsen!

Ha már egy sem él a földön,

Akkor lesz csak nyugtod.

Akkor bátran hátradőlhetsz,

Többé nem lesz vele gondod.

 

Szülőhazám, szép világom,
méhedben fogant magyarságom.
Öledben nevelkedett ékes nyelvem
s a hitem nő, ahogy öregszem.

Jöhet ide bérenc, csaló,
becsületünk nem eladó.
Nem fogunk, mint barmok tűrni,
idegeneket süvegelni!

Képmutatás és nagyzolás
uralja most Mária országát.
Alantas érdek
osztja meg a népet.

Szülőhazám, szép virágom,
ezüst folyós boldogságom
dobogó szíved mit tanácsol?

Földed, az Anya,
ha elvetél sok-sok fia,
kihez mégy panaszra?

Szülőhazám, szép világom
meddig tűröd gyalázásod?
Mikor mondod azt, hogy: elég!
S nem lesz fiad többé cseléd?!

Félve sírtál, az útra várva,
Az ismeretlen határában.
Az volt csupán kérésed,
Tápláljam az emléked...

Ágyadnál álltam,
Könnyektől áztam,
Haldokló, torz tested
Fájdalmától fáztam.

Rozsdás láncát levetve,
Szállt át lelked szívembe.
Legyen győztes az élet,
Mely soha nem érhet véget.

Az ősi gyökér el nem halhat,
Talajt adunk a vérvonalnak.
S ha időm homokjai leperegnek,
Átadom a lángot, gyermekemnek.

Soha nem feledlek el Téged,
Bennem él minden érzésed.
Bennem ég minden mondatod,
A szemed tüze, a mosolyod...

Szeretnék elmenni
Valahová élni,
Harc után heverni,
Gyógyítón henyélni.
Gazdaggal cserélni,
Sírtól jobban félni,
Kisebb gondot vinni,
Őszülést megérni.

Megremeg a lábam,
Lecsapott a vállam,
Cserepes az ajkam,
Idő múlik nálam.
Nem magam csináltam,
Parancsszóra vártam,
Jobb sorsért ugattam,
A rogyásig álltam.

Rab vagyok, az lettem,
Mert mindig szerettem,
Sokat keseregtem,
Bánatot szereztem.
Jókedvet kerestem,
Mindent elvesztettem,
Rózsabokrot leltem,
Az nyíl’ majd felettem…

"Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak erő.
Más ember földjén nincs számodra hely.
Félvilágot is befuthatod,
más ember földjén testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!"

Az örök tűz a hazaszeretet. 
Lobogjon árva, bús hazám felett! 
Lobogva törjön fel az egekig, 
Most, hogy kihúnytát annyian lesik. 
Mindenfelől csak ellenség figyel, 
Még így csonkán is félve irigyel; 
Téged, imádott, drága, szent hazám, 
Napod szomorú, véres alkonyán.

De nem lesz ez így mindig, felragyog, 
Büszkén felkel még a szabad napod! 
Az őrtüzeket már élesztem én. 
Pírjuk már látszik, az ég peremén. 
Túl fénylenek a bús határokon 
S kigyúlnak a havas Kárpátokon. 
S míg sorra gyújtom az őrtüzeket; 
Mindegyik dalom egy-egy üzenet.

Ó, régi nyár, mikor a vén verandán
Két új poéta régi verseken
Elbíbelődött, s a Hold arca sandán
Két nyárfa közt bukkant ki az égen.

Ó régi nyár, az ébenóra halkan
Elmuzsikálta már az éjfelet,
Az árnyak óriása várt a parkban,
S a denevér szállt rózsáink felett.

Ó, régi nyár, a zongorán egy akkord
Fölsírt és mélyen a szívünkbe markolt,
Künn a kutyák szűköltek elhalóan.

Valami nagy bú olvadt föl a borban,
Fájón figyeltünk vén magyar szavakra,
S álmában olykor sóhajtott Szabadka!

Ha alkonyatkor ballagtál a ködben,
Mely lágy fátylával a Dunára hullt,
A zsongó zajban és a méla csöndben
Fáradt szívedbe muzsikált a múlt.

A vén utcákon szinte visszazengett
A régi léptek kongó moraja,
Széchenyi járt itt és honán merengett,
Amely nem volt, de lesz még valaha.

Csokonait itt várta a diéta,
Petőfit is és az a nyurga, méla,
Szelíd diák, Reviczky, itt merengett,

Hol most új bánat árvul a ligetben,
S a márványszép királynő téli estben
Magyarjaira vár a Duna mellett.