« Cypern: Ál-arc   Szántó Lóránt: A Szent László hadosztály balladája »

Sajó Sándor: A veréb

2012. febr. 19. 2012. febr. 19. 23:15, Sólyom, 2 komment

Nagy méret / Forrás
Debreczeni Emőke fotója - Házi veréb


Bús ősz borong a Kárpátok alatt,
Dermesztve napfényt, szárnyas bogarat;
Ködfátylas csendben hallgat a határ,
S te már úton vagy, jó gólyamadár.

Indulsz te is már, sürgő fecskeraj,
Hisz igazad van, - éhen itt ne halj;
Hisz igazad van: szomorú az ősz -
S ha új tavasz lesz - újra visszajősz.

Könnyűszárnyúak hasznos igaza:
Hol sok bogár van, ott van a haza;
Szomorú, felhős magyar ég alatt
Mit keresnétek, kényes madarak?

Itt őszre jár most, aztán jön a tél,
Verébhad itt majd koldulgatva él;
Lent, messze délen most van kikelet,
S ti nem lehettek hitvány verebek...

Könnyű szárnyúak, jó - csak menjetek!
Én a verébről mondok éneket,
S dicsérem ezt a kicsi madarat:
Koldus, kopott, de hű és - itt marad!

Zord télen, majd ha éhség kergeti,
Jut kenyeremből morzsa is neki,
Szelíden hívom: jöszte közelébb
Osztályos társam, szürke kis veréb!

Lásd, egy a sorsunk, ez köt engem is:
Hűség e földhöz zordon télben is,
S bár soh´se érjünk enyhébb sugarat,
- Szenvedve, sírva, ha így van megírva,
Élünk-halunk a magyar ég alatt!

 

Debreczeni Emőke fotója - Házi veréb

 


Kategóriák

Sajó Sándor versei

Címkék

föld , Haza , hűség , kárpátok , madár , magyar , sors , veréb

Eddig 2 komment érkezett ()

  • 1.  Cypern (Válasz erre)
    2012. 02. 20. 17:03

    Szép.

  • 2.  A Vándor (Válasz erre)
    2012. 02. 20. 21:26

    A veréb, az itt marad

    Veréb, idétlen szürke állat.
    Lépni sem tud,- fél talán a földre hágni,-
    csak ugrál rajta. Aprókat,
    sűrűn, mint aki tüzes vaslemezre hágott,
    de ittmarad a legvadabb télben is,
    s őrzi a téli, kietlen világot!

    Ez a szürke bolond állat,
    akit rúgnak, parittyáznak,
    akinek tisztességes élelem se jut,
    ha nem piszkol a röges magyar út,
    ez, aki nem tud dallal hízelegni,
    fényes tollal henyén cicázni,
    akinek úgy kell minden falatot
    szekerek nyomán összekapirgálni,
    ez, akinek ez a föld csak szemetet ad:
    a veréb ittmarad!

    Mikor a többi füttyös madár
    megtagad Istent, Hazát, Házat,
    elröpül arra, ahol könnyebb az élet,
    puhább a kenyér, s tunya népek
    csicsergésért is adnak kenyeret:
    ez akkor is szeret!
    Ez, aki az utca porán át
    láthat csak földet, virágot,
    rétet,jómódot, s hozsannák
    helyett csak szidalmat kap
    itt marad!

    Itt marad, ha százszor elűzik is,
    szétverik fészkét. Vérző csipaszok,
    szétszórt fészkek fájó tetemével
    gazdagabb naponta az utca sora.
    Ez mindent újrakezd;
    új kedvvel rohan a mindennapiért,
    küzd, dolgozik, s akinek nem jut
    csak más asztaláról lehullott falat,
    a veréb: marad!...

    Mert van itt madár elég a magyar földön,
    hemzsegnek a madarak aranykalászt ringató
    búzatáblánk fölött. Felhőtlen ég alatt
    dalol bizony tenger madár,
    s amíg a vetés bőségben megterem,
    dologtalan madársereg fecsérli esztelen.
    S amíg benne tart, pacsirta füttyével,
    cinege szavával, pitypalaty zenével
    kárpótolják a korgó gyomrú,
    istenfélő, madárimádó éhes parasztot.
    él itt madár, amíg a föld kincses kamrája teli kézzel
    szórja a potya falatokat. Dalol, szárnyal,
    fütyül a holdnak, trillázik az arany nap alatt,
    de ha a tél ránkszakad,
    mind elrepül, csak a veréb: marad!...

    Marad, ma még marad: egyedül!...

    De mi lesz velünk, ha egyszer
    ez a rongyos madár is könnyezve elrepül!?...

    Alföldi Géza

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.