"Hiszem, hogy egyetlen dolog mit lázasan keresnünk kell itt ezen a földön, az a mi saját feladatunk! Az a becsületes munka, mely által a világunkat tovább teremtő Isten partnerei, társai lehetünk. Tudom, hogy a felvállalt munkánk visszahat ránk, és nem csak a kezünk által épül, szépül a világ, hanem általa mi magunk is megszé- pülhetünk, kiteljesedhetünk, és megszentelődhetünk.

Hihetetlen távlat, a mindennapi becsületes munka, egy porszem számára! Számunkra, emberek számára az egyetlen létra, mely összeköti e földi létet az örök- kévalósággal:  a családunk, a munkahelyünk, a népünk gondjait felvállaló mindennapi kitartó erőfeszítés. Csak az Isten által felkínált szent feladataink megragadása által van esélyünk, hogy a természetfölötti világba felka- paszkodjunk. Amennyiben botladozó gyermeked, férjed, feleséged kezét elengeded és önzőn csak a magad kényelmével törődsz, lehet, hogy csendesebb, egyszerűbb lesz az életed, de egészen biztos, hogy csak sodródó, céltalan falevéllé válsz. Istentől kapott hivatásodban, munkádban melyet Isten rád bízott, megszentelődhetsz, megtisztulhatsz és megtapasztalhatod, hogy milyen édes és gyönyörűséges már itt ezen a földön a szeretet útján járni. Lehet, hogy a feladataid, mint óriási malomkövek megőrölnek, de ne félj, mert a mindennapok tüzében Krisztust hordozó kenyérré válsz..."

Csaba Testvér adventi írását a következő linkre kattintva tölthetitek le:

http://jump.fm/OQWVX

(Ezután alul a "Save file to your PC: click here" részre kattints!)

Jézus mikor közénk jött nem bölcs beszéddel, eget rengető csodákkal kezdte, hanem szelíd mosollyal, gyermeki kacagó játékkal, harmincéves csendes munkával, kitartó növekedéssel a jóban az emberek örömére és a Mennyei Atya dicsőségére.

Te is indulj csendesen! Adj oda mindent! Az önzetlen munkát keresd, a szolgáló szeretet legyen az útitársad. Az emberek mindennapi gondját oldva, társa leszel a világot tovább teremtő Istennek. Mindegy, hogy hol kezded, csak szeress nagylelkűen. A szívek és vesék vizsgálója látja tetteid.

A nagy dolgok ajándékok, ne törtess utánuk, neked csak alázattal le kell hajolnod értük " 
"A benned lévő Lélek vezet. Bízzál benne! Ha elestél volna, kezdd újra, ha kell ezerszer, Isten megbocsát az elesettnek."
"A legszebb álmaid, őszinte, tiszta vágyaid által Isten szól hozzád, vezet. A Szentírásban veled beszél: Anyád méhében kiválasztott! Örök szeretettel szeret! Ha nem szeretne, meg sem teremtett volna. Nevedet tenyerébe írta! A hegyek megmozdulhatnak, a halmok táncra perdülhetnek, de az én szeretetem nem hagy el soha. Mindezt neked mondja az Úr!"
"Ne félj! Te csak menj alázattal! A csodák lassan térdre kényszerítenek, Istenhez fordítják arcodat."

"Hidd el, bomlik, növekszik, szépül a világ, s te benne csendesen, nyugodtan haladj. A holnap szebb lesz, mint a ma! Mert Isten építi megállíthatatlanul benned, ha akarod, általad a világot. Hegyeket mozgató csodatevő erő van szívedben, önmagadat tudatosan elvesztve fakadnak fel forrásaid, válsz magad is életadó forrássá."" Indulj el, csak szeress önzetlenül, s a szeretet mindenre megtanít."

Böjte Csaba

Talán az egyik legjobb írás Böjte Csabától. Feltettem, hogy ne menjen feledésbe...

"Ajánlom e gondolatokat egy barátomnak, aki sok pofont kapott mostanában, s azt hiszi, hogy összedőlt a világ. Pánikba esett, menekülne bárhova, ki ebből a romlott világból. Ahogy ő mondja, Nicaraguába.

Megvilágosodni bárhol lehet! A hegyekben, hol sok a fa, és jó a levegő. De semmiképpen sem eldugott tiroli villában, színes televízióval s szaunával.

Van itt egy elhagyott bánya Kismuncselen, Dévától huszonnyolc kilométerre. Négyszáz bányász dolgozott ebben az ón- és rézérc bányában, fent a hegyek tetején. Két éve bezárták, s aki tehette, otthagyta a náddal és kátránypapírral födött barakkokat. Sok az összedőlt üres barakk, de vannak még vagy harmincan-negyvenen, akik ott laknak.

Egyfelől a csodaszép természet, másfelől a feltépett föld, elvérzett családokkal, emberekkel. Ott megtalálhatod Nicaraguát.

Helyetted lemosnék magamról minden festéket, felöltöznék nagyon egyszerűen, és egy hálózsákkal, négy vekni kenyérrel kimennék oda, ahol megállt az élet.

Az idióta kisgyermekekkel elmennék málnát szedni, gombászni. Megtanulnék kosarat-, seprűt kötni Mariska nénitől, aki pont olyan fehér ember, mint mi, csak nincs senkije, és havi 160 ezer lej segélyből kellene megélnie. De ez lehetetlen: ő tudatosan készül az éhhalálra.

Elbeszélgetnék szomszédasszonyával, akinek a rák az orrát teljesen leette. Ő nem tesz semmit, - szokja a halált.

Megismerkednék Annamáriával, akinek nincs se apja, se anyja. Testvére nevelte fel, 15 évesen szülte első gyermekét egy részeges bányásznak, akivel olyan viskóban lakott évekig, amelybe esténként beengedték az állatokat is. Most sok az üres lakás, és máshol laknak, de férje ugyanúgy veri őt is az ostorral, akár az állatokat. Elbeszélgethettek arról, hogy anyósa hogyan őrült meg, és futott meztelenül a földeken, míg meg nem halt. De azt is megbeszélheted vele, hogy valóban medve ette-e meg a négyéves kisfiút az erdőben, vagy talán a kutyák? Ő még nincs húszéves, de két gyermekével már olyan sokat élt, mint más száz év alatt.
Szintén itt lakik egy vénséges nagymamával négy idióta gyermek, egy kimondhatatlanul koszos házban. Fogyatékosok, de sokat tudnak mesélni az élet titkairól. Hosszan nézték, ahogy a nagyapjuk a fájdalomba beleőrült és belehalt. Kezdetben csak egy seb volt a lábán, amely üszkösödni kezdett, s ahogy teltek a hetek, a férfinak fekete lett térdtől lefelé a lába, és nagyon büdös. Lábát lógatva feküdt, és üvöltött - akkor már nem nézett vissza senki a szeméből. Másnap belehalt abba a karcolásba, amelyet felétek egy kis sebfőző vízzel és ragtapasszal elintéznek.

De szóba állhatsz egy tizenhárom gyerekes anyával, aki most veszítette el legnagyobb fiát, az egyetlent, aki munkába állt és dolgozott. Férjénél van a bánya kulcsa, ott tartják a kredencben egy cukros dobozban. Elkérheted, és lemehetsz az aknához.

Minden ott van, a csillék, bennük az érc, a munkavédelmi sisakok, minden, mintha csak most hagyták volna félbe a hajtást a bányászok. Csak a hozzáértő szemek látják, hogy itt meghalt minden.

Először mellbe fog vágni mindaz, amit látsz, hallasz. Lehet, hogy sírni fogsz, és átkozni ezt a világot, amelyben jól fésült alakok háromszáz eurót adnak egy kutyáért, de egy nyomorult gyermek meg kell hogy éljen havi tízeurónyi segélyből. Nem érted, hogy lehet az, hogy ezeket az embereket a társadalom kivitte a hegyekbe kommunizmust építeni, s most annyi pénzt sem ad, hogy napi fél kenyérre jusson, nem beszélve húsról, buszjegyről, villanyszámláról, orvosságról. Egy őrült eszme felsodorta őket a hegy tetejére, s mint az elhaló hullám, lerakta, otthagyta őket.

Már nem fegyveres őrök, hanem a mérhetetlen szegénység, a nyomor s ennek gyermeke, a fogyatékosság meg az emberek közönye tartja fogva őket.

Nagyon furcsa ötleteid lesznek. Lefekvés előtt azon fogsz gondolkodni, hogy rablóbandává kellene átszervezni ezeket az embereket. Magad is csodálod, hogyan önt el a gyűlölet, és lassan felfedezed magadban az anarchistát.

Hangosan kimondod, hogy nem érdemli meg az életet az a társadalom, melyben a kutya több húst eszik meg egyszerre, mint egy gyermek egész hónapban. Félelmetes erők szabadulhatnak fel benned, de ne siess, ne kapkodj, és ne dönts, próbálj meg nagyon nyitott lenni.

Másnap sétálj egy nagyot a természetben, nézd a fákat, a felhőket, a madarakat. Közben sírhatsz, káromkodhatsz, imádkozhatsz.

A fontos az, hogy dőljenek le falaid. Omolj össze. Engedd be életedbe mindazt, mi körülvesz. Ne te légy, aki belép hozzájuk. Ne csinálj semmit. Ne szervezd ezt a világot.

Nicaraguában nem formálunk, hanem formálódunk, nem tanítunk, hanem tanulunk. Nem adunk, hanem kapunk. Neked előbb meg kell világosodnod, hogy magad is árasztani tudd a fényt.

Alulról nem látod a perzsaszőnyeg mintáit. Emelkedj fel, a nagy egészt nézd. Vedd észre, hogy a sötétet nem lehet ütni, vágni, törni. A sötét egyszerűen a fény hiánya. Nem kell harcolni a sötétség ellen, nem lehet erővel összetörni és kilapátolni. Csodálkozz rá a napra, amely megjelenik, és körülötted minden formát, életet kap.

Mindez egyszerű, de át kell élned. Dél felé edd meg száraz kenyered. Lassan, komótosan harapj, ügyelj, hogy egyetlen morzsa se hulljon a földre. Tudd, hogy a napfénynek és a sárnak gyermekét, a kenyeret eszed. Csodálkozz el azon, hogyan tud ilyen finom lenni az üres kenyér. Keress egy forrást, de ne siess! Add meg a módját: ereszkedj térdre, érintsd szádat a forrás vizéhez, mintha csókolóznál, és csak aztán igyál. Érezd, hogy átjár a kristálytiszta hegyi forrás vize. Eggyé válsz a földdel, beléd hatol az élet. Nézd a forrást, nézd a sarat a forrás fenekén, lásd, fogd meg a kezeddel. Hunyd be a szemed, és érezd a fényt, a meleget, mely kenyeret, vizet fakaszt. Menj tovább. Talán megérted, hogy te is ez vagy: marék por csupán.

Ha valahonnan fentről rád hull a végtelenül tiszta és szent fény, te is képes leszel néhány magot befogadni, és kenyeret adni, forrássá válni. Mindez végtelenül tiszta és egyszerű: láss, higgy, szeress.

Az idő nem fontos, ne sajnáld a napokat. Az ünnepi ebédhez a szakácsnő sok-sok mindent belevág egy nagy fazékba, ezért te is fogadj be mindent Nicaraguában. Hordozd saját magad és mások fájdalmát, a titkokat, melyek körülvesznek.

Ne siess! Az eszmélés lassan, de biztosan, végtelen csendben, derűsen történik…

Környezeted megzavarhatja, de meg nem szakíthatja mindezt. Lassan lehiggadsz, megnyugszol. Kitisztulnak gondolataid, vágyaid, hatalmas béke önt el.

Megvilágosodsz.

Minden nagyon egyszerűvé, áttetszővé válik. Felsejlik Isten végtelen nyugodt keze vonása a Világon. Mint felhővé szelídült tajték, onnan fentről mindent sokkal tisztábban fogsz látni. Források fakadnak fel benned. Érezni fogod magadban az erőt, amely most már nem magadért: értük, a Világért fakad.

Már nem harcolni akarsz, hanem teremteni. Nem gyűlölsz senkit és semmit, nem pusztítani akarsz, hanem segíteni, alkotni, életet adni, a beléd áramló fényt továbbengedni, -árasztani. Hiszed, hogy nemcsak része vagy a világnak, hanem partnere a mindenséget szeretetből szakadatlanul tovább teremtő Istennek.

Szelíden belesimulsz az Úr kezébe, a Jó Pásztor lábához kuporodsz.

Érzed, hiszed, ha szólít, erőd lesz vezetni a nyájat. Minden a helyére kerül, és már nem zavar semmi. Érzed a hegyeket mozgató erőket magadban, tudod, hogy emberek fognak születni, talpra állni, gyógyulni szavadra. De még ez sem fontos. Semmi sem fontos, csak az a kapcsolat, mely, mint a nap, lassan felkel, és beragyogja világodat.

Istennek társa vagy, megvilágosodtál, ott vagy Nicaraguában !"