Szabad Sólyom Nemzeti Blog

A magyarság megmaradására, a nemzeti öntudat felébresztésére irányuló gondolatok.

Jagos István Róbert versei bejegyzései

Miért sírsz magyar?
Kaptál szívet és hazát.
Évszázados bűnökért
magad meg ne alázd!
Inkább nézz a fénybe.
Tegnapból holnapba tarts...
Határtalan „szeretet”
jellemzi úgy is a magyart.
Szeress határon át!
Szeress tengeren át!
Szeress egy életen át...
Szeresd a földed,
még ha meg is gyötörted,
mert Ő az édesanyád.

Ne sírj tépett zászló alatt.
Nézd! Büszkén lobog a szélben.
Atyáink vére mosta vörösre,
Évszázados szenvedésben.

Fehér, mint a gyermek lelke.
Nézz fiadra ott a remény.
Szemében már lángol az élet...
Felnő egy győztes nemzedék.

Tartsd magasra jól, erősen!
Nőnek a fák, zöldell a fű.
Emeld az égig, mindenki lássa.
Magyar a szív, mely mindig űz.

Adjon az Isten szebb jövőt
Szép földemre szent esőt
Fejem fölé hűs tetőt
Két karomba szeretőt

Adjon az Isten új reményt
Bús szívemnek szenvedélyt
Két szememre éji fényt
Úgy ragyogjon rám az ég

Adjon az Isten szebb napot
Minden egyes hajnalon
Napom legyen oltalom
Fiam legyen holnapom

Adjon az Isten szebb jövőt
-Vagy szememre szemfedőt-
Hűs patakot - szentelőt
Magyar magvat – feltörőt

Immár gyökér lettem,
vézna karjaimmal ások egyre mélyebbre
– a lélek is ott érzi jól magát –
s míg te papírkérgeiddel állod a sarat,
addig szív hasad
fent és lent egyaránt.

Ágaink nincsenek…
valaha én voltam, még nem is oly rég,
tudásom csekély s mégis… a szenvedély volt,
mi éltessé tett.
Egykor zölden a magosban,
ma tipródva föld alatt viszem
tovább változó életünk.

Kisfiam, te alig voltál ág és levél,
de derekasan állod törzs-helyed
s én, mint gyökér, majd táplálom
sorshited, ha lesz még hozzá erőm.



http://www.flickr.com/photos/risquillo/2476469211/sizes/l/in/photostream/

Altass el kérlek.
Vigyél távoli álmokba.
Ne lássam a mára sütött nap sugarát.
Ölelj át kérlek,
S hagyj pihennem,
Ahogy Isten hagyja haldokló angyalát.
Fektess puha felhők közé,
Öled szerető fészkébe,
Fonj örök álmot szemem köré,
S tegyél le
(óvatosan)
A világ szélére.

 

 

Vén vagyok
Szemeim száz éves baglyok
Kezeim ezer éves szobrok
Lelkem a kezdet
Csak a szívem fiatal
Mert gyermekemben él

 

 

 

Magyar vagyok.
Annak teremtett az ég,
S lehet bármilyen szél,
Vagy diónyi jég,
Amely elver, mint a vetést,
S hozhat a sorsom
Örök szenvedést,
Mások által közönyt, megvetést,
Általad és általam:
Halhatatlan e nép.

 

 

A Haza te benned él.
Nem a föld, mit taposol,
És nem a határ, amit átlépsz.
Tedd szívedre kezed,
S tudni fogod, az út, amelyre lépsz
Nemzedékek sora koptatta már.
A haza - szeretet.
Gyermekként csüggünk rajta,
Ahogy egy jó anyán szokás,
De olykor ha felnövünk,
Úgy kezeljük mint egy rút mostohát.
Mi kiröppenünk, Ő megtörve sír,
De bárhová követ, csak hívd.
Hisz gyermeke vagy bárhol is jársz.
Szívedben őrizd e szent Hazát!
Bárhová is sodor a szél,
Vízzé nem válik soha a vér.