Szabad Sólyom Nemzeti Blog

A magyarság megmaradására, a nemzeti öntudat felébresztésére irányuló gondolatok.

Jobbágy Károly versei bejegyzései

Nagy méret

Rólunk beszélnek minden nyelven;
sikong az éter és csodál:
„Dávid harcol Góliát ellen”.
Nép milliók aggódva nézik,
hányan indulnak halni még?
S küldi a nép ifjú vitézit.
Fiatalok, még alig éltek
s füttyöngő golyók hangja közt
támadnak neki a pribéknek.
Nem akartunk híresek lenni;
- ilyen áron meg semmiképp,
hisz' bánatunk már végtelennyi,
de nekünk mindig az jutott,
hogy a világ minket csodáljon
s fiaink kapják a golyót.
Kint ágyú szól, gyors lövés pattan,
a falról Petőfi figyel,
ahogy járkálok egymagamban.
Így járkált ő is átkozódva:
„Európa újra csendes...” Ó!
Csak minket húz a sors karóba,
csak minket öl száz év után is
ugyanaz, aki hajdan ölt,
hogy hányan hullunk? - sose számít.
Mások csodálják bátorságunk
Mi meg naponta meghalunk,
dzsida s golyó veri át hátunk,
de megmutatjuk a világnak,
hogy mikor mindenki lapul
s csak a rádiók kiabálnak,
mint akinek már mindenképpen
minden mindegy, hát életet
adunk szabadságért cserébe'.
És ha a sors ily' vadul büntet,
mert, hogy tűrtünk tíz éven át,
- felmutatjuk véres fejünket,
s tudjuk, hogy mindent megbocsát.

Budapest, 1956. október 29.

Mondják, a himnuszt énekelték
úgy indultak a puskatűznek
s a könnygáz meg a tűzzel telt ég
sem riasztotta vissza őket.

Csorgott a könnyük. 
Talán sírtak.
Csorgott a vérük.
Belehaltak.

Diákok voltak.
S ők csinálták
a dicsőséges forradalmat!

1956. október 24.