Szabad Sólyom Nemzeti Blog

A képek forrása

Szürke kámzsa, mely alól sötéten
Ismeretlen arc mély szeme ég,
Mint láng, melyet idő, messzeség
Nem olt el középkor éjjelében.

Szikár kéz, mely sárga pergamenre
Gőggel, mintha szekercét ragadna
És csatát vezetne vérviharba,
A foglalás tetteit jegyezte.

S gót betűk közt, gót ívek sorában
Érezte, hogy erő, támadás van,
Magyar erő és jövő zenéje!

S hiába szállt fölé gót ív éje,
Századok mély trombitája harsan
Győztesen a vén deák szavakban.

Nagy méret

Nagy méret

Ki eddig árva egymagamba rogytam
Fenséges és szemérmes bánatomban,
Ma búmat, mint szent zászlót lengetem meg
Testvéreim, sok büszke ezredemnek.

Eddig sötét szememben kárhozat volt,
Mely a derűs tavaszban elbitangolt,
Ma gyászom Fárosz, mely ragyogva ontja
Örök lángját szemekbe, csillagokba.

Ó eddig tört szívemben, mint a poklok,
Egy óriás és titkos kín borongott,
Most, mint a néma, tiszta Lethe habja
Elárad, a világ szívébe halva.

Kikért szenvedtem, kiktől messze éltem,
Megélik éltem, értik szenvedésem.
Utolsó vacsorámnak bús borától
Ma egy világnak fájó lelke lángol...

Nagy méret

Nagy méret

Égő napon, örök robotba hajtva,
A gúlát rakja millió cseléd,
A dalt fáradtan dudorássza ajka
És nem takarja rongya sem sebét.

A gúla épül, vér és könny tapasztja,
Szörnyű, nagy emlék, mely az égbe ér
S az éjszakában és a sivatagban
Rab milliók sorsáról hírt regél.

Bús milliókról, akik halni mennek,
Hogy messze, késő, boldog nemzeteknek
Látvány legyen a gőgös piramis.

Ó, fáraók, vigyázzatok, a szolga
Egy nap a gúlát a pokolba hordja
S megérzi már, hogy ember maga is!

Nagy méret

A világ nagy vihara orgonál,
Tán trombitálnak már az angyalok,
Sötét pokolban vígan áll a bál,
Utolsó csillag hullóban ragyog.

A kertben még egy késő rózsa nyit,
A szívben még egy késő nóta szól,
Sáskák lepik a Tisza partjait,
A jegenye derékig meghajol.

Üvöltenek az idegen hadak,
Hajrá, utolsó torra, vad vadász,
Zord jég paskolja a kalászokat,
Az örök télnek szele vihorász.

Véremmel már csordultig a pohár,
Könnyemtől már kiöntött a Maros,
Itt állok, tépett pogány áldozár,
Föl, az utolsó áldozásra most!

Egy máglya kell, hogy rajta vesszen el
Minden, mi szép volt, ép volt és igaz,
Hogy az egekbe menjen füstje fel,
Ne szeplősítse soha földi gaz!

Nagy harcok kardja, csaták kürtje, mind,
Száz szent koboz, írás, örök erők,
Örök igék, magyar szentségeink,
Ne bántsanak bitor szentségtörők!

Lobogj az égbe máglya, égi láng,
Ti angyalok, csak trombitáljatok,
Te Bárány, ítéld meg e rongy világ
Minden bűnét s a remegő gazok

Lássák, hogy támad a tűzből örök
Új ifjúsággal, élve, győzve ő,
A halhatatlan, százszor meggyötört
És áldott szűz, a magyar őserő!

Nagy méret

Magos Déva várát,
Égretörő falat,
Fölépítjük, jó legények,
Ha törik, ha szakad!

Ha a menny ránk roskad,
Ha a föld megindul,
Fölépítjük, jó legények,
Merész álmainkbul!

Ha kell, befalazzuk
A vérünk, a testünk,
Fölépítjük, jó legények,
Bár itt lesz a vesztünk!

Álljon és beszéljen
Időtlen időkre,
Fölépítjük, jó legények,
Mához esztendőre!

Ó de addig égjen
Kezünkben a munka,
Fölépítjük, jó legények,
Fölépítjük újra!

Nagy méret

Ó régi szép est... tündöklő siker,
Mikor jön egyszer hozzád fogható,
Dicsőséged az egekig ivel,
A deszkáidon tetté vált a szó.

Igen, az Ige testté lett, derék
És lelkes nézők tapsoltak neked,
Színházi est, melyen - ó büszkeség! -
A gondolatszabadság született.

Aktoraid: Petőfi, Jókai,
Vasvári, Táncsics és a korai
Tavaszi mámor sok nagy ifja még,

Színésznőd Laborfalvy Róza volt,
Ki Jókainak szívére hajolt...
Ó régi szép est: jössz-e vissza még?

Vác fölött, vén erdők alján,
Vesztett harcok alkonyatján,
Arany gyertya sebzett szarván,
Megjelent komor mogorván.

Halvány volt a gyertya fénye,
Szép pogányság bús reménye,
Sápadó arany vak éjbe,
Eltűnt erdők sűrüjébe.

Látta László, aki szent lett,
Látta Géza s elmerengett,
Látta Sólom, aki vesztett,
Látta igric s könnye pergett.

Ez a könny ég még szememben,
Ez a bú él énekemben,
Ez a gyász öl lassan engem,
Ez a kín rág a szivemben.

Szent arany gím Ázsiából,
Mért tűntél el ez világról,
Mért lőn lelkünk, régi bátor,
Gyönge, gyáva, aki vádol?

Szent arany gím, régi kedvünk,
Aki fénylett, aki eltünt,
Hol keressünk, hol felejtsünk,
Borral, vérrel, hogy temessünk?

.

Szent György lovag a sárkányt győzte le,
A sárkánynak volt tizenkét feje,
A sárkány, mely bennünket porba fú,
Ezerfejű és millió karú.

Dalokkal őt hiába áltatod,
Dologgal őt hiába áltatod,
Ő mindig többet követel: Szived.
Agyad, véred, mind, mind hozzáviszed!

Szent György lovagja a jövőnek az,
Ki nemcsak vallja, hogy vesszen e gaz,
De harcol is kitartón ellene,
Mert küldi az Igazság szelleme!

Áldott, akit nem bódít e fene
Baziliszkusznak bűvölő szeme,
Ki tudja, hogy ős ellensége ez
S feléje eszmét és erőt szegez.

Igazságdárdák, vígan szálljatok,
Vén szörny szívébe eltaláljatok,
Romlott szívébe, amely szívtelen:
A kegyetlennek nincsen kegyelem!

Nagy méret

Mindig fájdalmasan dicső név:
Magyar, új fény ragyog ma rád,
Megint nagy népek millióit
Véded, megvédve a hazát!

Új barbároknak óceánja
Bús, lomha árral ostromol
S te állsz vérezve és dacolva,
Mint élő Szabadság-szobor!

Csodálatos erőd, amelyben
Nagy vértanúink lángja él,
Nem engedi, hogy e világot
Megdermessze a muszka Tél!

Ha trónol Igazság a mennyben
S ha nem mese, hogy győz a jó,
A végső diadal veled lesz,
Örök időkre szárnyaló!

Nagy méret

Ők ülnek talpig gyászban a világon
S virrasztanak, némán virrasztanak
És sóhajokat hoz nekik a távol,
A mellük és a könnyük elapad.

A csillagokba néznek nyáron, ősszel,
Télen, tavasszal mindig, mindig ők;
A föld nekik most tágas temetőkert
S a vonatok fáradt halottvivők.

A győzelem nekik fekete hintó,
Mely holtakon és bénákon görög,
Múló a mámor és a gyász örök.

Az ég, a kék, derűs ég méla sírbolt
S mint obulusz rég holtak ajkain:
Tört szívükön gubbaszt nagy, néma kín.

Nagy méret

Ma újra harc és zivatar
Haragos, bús neved, magyar!
Határaid úgy zengenek,
Mint bősz viharvert tengerek.

Az arcodon villám ragyog,
Ágyúk dörgése altatód,
Egekbe tör Rajtád, magyar
S csaták füstfellege takar.

Világok ellen küzd karod
És poklokat ront haragod.
Hunok utóda, ostorozd
A barbár és hitvány gonoszt!

Hun faj, gúnyolt neved legyen
Örök, tündöklő győzelem!
Magyar, most arany trombitád
Szavára épül a világ!

Nagy méret

Fekete bástyán, a végzeten túl,
Trónol az Úr.
Hozzá nem út a végtelen világ,
Vívódás, álmok és litániák.

Az erőssége meg nem vívható
S nem látható
S a bástya fokán vigyázni kiáll
Rettentő gyémántpajzsul Szent Mihály.

Az Úrral szemben minden semmiség,
Jóság, misék,
De fia irgalmas, Ember Fia,
És anyja földi asszony, Mária!

Fekete bástyán a végzeten túl
Rózsa virul
És által a végtelen tengeren
Vigyáz reánk az örök szerelem!

Nagy méret

Botond apánk zömök, konok magyar volt,
Turáni vére még lobogva lángolt,
Országokon által vígan barangolt.

Szerette a színes, hímes világot,
Bár napkelet volt ringató bölcsője,
De lelke dús és bús Nyugatra pártolt.

A németet rajongva vágta, ölte
S a Rajna nektárját buzgón kiitta.
Temérdek szolgát küldözött előre.

Nótásszavú volt s barna arcú szittya,
Kemény kaland volt néki ez az élet
És lángborát mély áhítattal itta.

Megtette, amit egyszer eltökéllett,
Asszonyt ölelni és ellent levágni:
Így jó a világ és így szép az élet!

Szeretett ő nagy messze földre járni,
A Dómok drága kincsét megcsodálta
(És nem röstelte az iszákba vágni.)

De vérét sem kímélte vad csatákba.
Az unalom: csak ez volt öldösője,
Az unalom a halál nyirkos ágya.

Darumadár nem vár a kora őszre,
Botond apánk is fényes Délre tartott,
A harc turulja szállongott fölötte.

Meglátogatta a pompás Bizancot,
Hol isten a császár, a népe szolga,
Vágyott kalandot, tornát, harci sarcot.

De zárva volt az aranyszárnyú porta
S a kurjantását nem hallotta senki,
De bárdcsapását minden meghallotta!

Bement bosszús Botond, nem félt bemenni,
Szemét az új, szűz csudákon feledte,
Bizanc a minden és a többi semmi!

Itt selymesebb a színes szoknya selyme,
Aranyosabb a glória a képen,
Itt szebb a nőtest és a férfielme.

Hej, ez a Bizanc az elveszett éden,
Botond apánkat a hideg kirázta
Csodát csodáló gyermek gyönyörében.

Mit vinne el a büszke, dús Bizancból?
Nem aranyat, az Nyugaton is sárga,
Nem boritalt, az Keleten is lángol.

Egy sugarat egy asszony mosolyából.

Nagy méret / A császárváros, Bizánc