Szabad Sólyom Nemzeti Blog

A magyarság megmaradására, a nemzeti öntudat felébresztésére irányuló gondolatok.

Kecskés Borbála versei bejegyzései

Nagy méret

Ti főpapok, farizeusok, ti álnok

lelkű vének! Nem jöhet megnyugvás, hisz’

reszkettek és féltek, hogy föld gyomrában

tovább lüktet a gondolat, s gyilkossá

váltatok cinkos vádak alatt és kell

bizonyosság: a Vétlen nem lehet Isten

Fia! Ezért a sírkamrát őrizze

tizenhat katona és  sziklatömbbel

zárják a sírhelyet; s bizonytalanságban

hinni akarjátok: nem hozhat bűnötök

fejetekre átkot! Harmadnapos csendet

a sötétség uralja, mígnem egy csillag

fölfénylik rajta, s a bíborba öltözött

hajnal égő pírja fénylik a Golgotán

és a Kedron túloldalán átölelve

az egész világot, halálból tündöklő

kéklő titok száll most, kitárva a felhők

ragyogó kapuját; könnyedén emelve

a sziklatömb súlyát és íme, semmivé

foszlik az írástudók szava, mert kilép

halálából az örök Isten Fia!

Messiási Élet fehérfényű csendbe’

nem a pászka ünnepe! Bűnök oldása

megtért emberekre; hát örvendjetek!

Minden harang zúgja zengve e csodás

napot, hogy Jézus, Ki közöttünk Élt, s halt,

minden gonosz fölött győzelmet aratott;

s halálából harmadnapon

Feltámadott!

Nagy méret

Nagy méret

A kapzsiság tövéről sok hajtás

fakad, felnövő játéka gonoszságban

marad, s bizony fertőzi az ember

lelkét, miként a farizeusokét, kik

félvén a Szót, az Isteni jogrendet is

félre tették; s az összerabolt vagyonok

fölött a zsinagógákba az önkény is

beköltözött; s vádlott lett az Isten Fia

Istenkáromlással - az Isten maga! És

a főpap Reá bűnöst kiáltott;

Szanhedrin előtt áll a bűntelen Vádlott,

cinkosságban érve a törvénytudókat;

s a Nagytanács őrült akarata lévén

Pilátus kényszerűn korbácsoltat!

Flagrum szaggatja húsát az Ártatlannak,

s gúnyban fejére töviskoronát raknak;

ám a kínzott, alázott Igazság vére

sem kelt könyörületet Heródes

szívébe’, s hatalmát megtagadva,

az ítélet jogát idegenre hagyja

és idegen enged választást a népnek,

s Bűntelent bűnösre cserélnek és

Reá halált feszítéssel kiáltanak,

s Vérét testálják fiaikra, míg

Palesztina kormányzója kezét mossa.

Stációin a szenvedő Testnek, poklon

kínzott vállaira keresztet is tesznek,

s péntek délután megfeszítették ott fönn,

a Golgotán és a gyermek-Jézus

meggyötört pillantása anyját látja és

utolsó szava a próféciát zárja:

elvégeztetett…

Utolsó sóhaja a koponyák hegyén:

Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet…

Nagy méret

Nagy méret

Tizenkét ember – kiket tudásban,

s hitben összeköt a Mester; együtt

emlékeznek a szabadulásra,

Egyiptomi keserűség sötét

múltjára. Méltóság a csendben,

s a pillanat Uruk kezére esik,

miként töri meg a pászkát, szavát

szomjúhozva lesik; mert az Ő Teste

érettük adatik - és a bor:

Isten Fiának vére, mely érettük

ontatik. Hát vegyétek! Egyétek,

s igyátok a bűnök bocsánatára

és cselekedjétek emlékére, mert

hitetekben is elárultatott a

Getsemáné-kertbe'; Véle nem

virrasztottatok, pedig lelkében

félelem lakott! Szívében fájdalom;

szenvedésben magány; kézfogás

nélkül fájdalmas imája - kínok

tengere tajtékzott vállára. És

az átvirrasztott szenvedésben

csókkal elárultatott; ám a

cselvető jutalmul harminc ezüsthöz

csúf halált kapott, s az Igazság

immáron megkötözve áll és

a félelem bére rátelepszik

az Olajfák hegyére! Nos, ilyetén

lőn az Igazság, ha nyakára hág

hamis főpapság, s felettébb ujjong,

nem sejtvén idejét annak a napnak,

mikor a harangok csendben maradnak:

Érette hallgatnak!

Nagy méret

Nagy méret

Az öröm hömpölygő árban

morajlik a kitárt kapukon,

ölelő jókedv üdvözlésben

pereg a virágszirmokon -

Te, kitüntetett Jeruzsálem,

talán égből hull alá e

száguldó jókedv, s az égszínkék

virág? A tanító Igazság

lám-lám, visszaérkezett és

boldogan köszöntéd e porral

fedett kövek felett; és hogy

lábát por se érintse, elé

görgetél vörös szőnyeget és

illő Néki pálmaág, hiszen

Ő a béke! Békességet

és szeretetet mutat ujja,

s tekintete - és végtelen

nyugalma Isten érintése;

barnán pillant és megbabonáz,

semmiért sem cserélnéd fel

e mámor-ajkú csodát, hiszen

teljessé lesz szabadulástok

ünnepe: kovásztalan kenyér,

melyet szívedben oly híven

őrizél és ünnep a mai,

hisz’ eljött közétek próféták

hirdette jóslat - és igéjét

minden rabságban jó hallani;

hát szórd virágodat, s léptei

előtt zöldelljen pálmaág,

dicsőítsd itt lenn a megváltó,

Emberré lett csodát!

Nagy méret

Nagy méret

Mindenség Ura! Hozzád fordulok!

Hallgasd kérésem, fohásszal szólok

Szeretteimért, s minden emberért!

Új esztendő jő - segítsd léptüket,

Kell az új Erő! Tiszta álmokat

Küldj éjjelente, s akaraterőt,

Hogy reményüket örömre váltsák,

S utat mutató szeretetre!

Őrizd hitüket, melyből csak jóság

És megértés fakad, lelkük békéjét,

Szépségét lássa, ki fényt sóhajtva

Szemükből olvas. Óvd éltüket

Minden rossztól, védd szellemüket

Sötét erőktől, bűvös igézetű,

Álszent gonosztól! Adj harmóniát

E földi létbe, Igaz jókedvet és

Boldogságot a jövendő évre!

 

Nagy méret

Égő csillagokkal

Angyalok kelnek

Fénylő ezüstszárnnyal,

Hófehér ruhában

Közénk sietnek.

Minden ember szívét

Érintve kopognak,

Fásult napokba,

S unott éltekbe is

Reménysugárt lopnak.

Titkot súgnak,

Melyet csak sejtesz.

Mély titkot; miért

Kell megnyitnod

Tudatodban alvó,

Vagy szunnyadó lelked.

 

Hinni másmilyen létet; e világra küldött,

Embertestet öltött Megváltó Szépséget!

 

Pedig oly egyszerű

Az éji ég szózata!

Szeretetért sír;

Csak szeretni akar.

Ezt hirdeti, kívánja,

S Tőled is csak ezt várja:

Kisded hozta érzéseket,

Igetisztaságú létet.

Hőn óhajtott békességet

Felajánlja, Néked adja!

Érintsen meg édes hangja!

Szíved nyissa meg dallama,

Hisz Szeretetről zenél

A Mindenség szava!

Nagy méret

Szomorú, bíborszemű hajnalon

imám újra, s újra mormolom,

hívom, kérem Istenem,

maradjon ma is velem,

őrizze féltve szeretett családom,

ismerősöket, s mindegyik barátom

és óvjon minden embert e Földön,

minden gyűlölködő szívet

szeretettel töltsön

és bocsássa meg bűnömet,

hogy haraggal szitkot szóltam

szívemből szakadt

síró fohász nyomora alatt,

mert elátkozott hely, ahol élek,

a félelemtől már kiáltani

sem tud lassan a lélek, mert a kard

nem Isten kardja, s a pallos

prédaként sújt a magyarra,

míg a pénz hatalma dőzsöl,

kemény lesz szívünk és kőből,

ember Istene ellen fordul,

s embertársai ellen támad orvul

és egymás szavát nem értjük,

csak a másik idegeit tépjük;

 

nem kerül semmibe Uram,

amit én kérek:

a szeretet fényével töltsd fel lelkét

e reményt-vesztett népnek!

Fekete

fátylak sűrű

függönysorait,

szökött villámok

tánca járja át,

magányos fára

zúdítva vöröslő

dühét, széthasítja

a félelmében reszkető fát.

Dühöngve háborúznak fölöttünk tébolyult, unatkozó elemek, versengve

kifulladásig: ki merészebb? Kinek zsákjában pusztítóbb az erő? Kinek

elsöprőbb hazug szava? Az elhintett félelem leginkább hol terem? S mi,

milliónyi fa, számlálhatatlan fűszálak, a Múlt  ismeretlen sírjain nőve,

elfeledett kézfogások nélkül, oly  egyedül  vagyunk ! Szorongva, várva

hamis bűvöletben, bambán  csüggedve  szólítjuk csillagunk.  Csodát

áhítva hisszük, hogy

emberibb lészen a

Holnap, melyért nem

teszünk, kit érdekel

hogy pusztulunk,

lassan elveszünk?

S még a butítás

leg-magasabb

fokán - áltatván

magunk, a sátáni

villanások alatt

ma is szeppenve

csak hallgatunk,

eltűrve minden

megaláztatást;

lapító csendben

elfogadván, mit

döntenek fejünk

felett és senkit sem

érdekel, hogy át-

írtak feketére már

minden felleget, s a

sötétségben haldokló

LEGNEMESBIK   ÉLET  MEGFESZÍTETETT

Bűnös nemzet lennénk? 
Rablók koholmánya!
Szégyen bélyegét égették
népem homlokára!
Győztes antente - bűnüket rejtve 
Igazolják gaz tettüket 
egy nemzettel szembe’!
Harcokban, s védőként: 
monarchia-csatlós!
Öletve, elveszve: 
pusztítandó féreg! 
Ekként kiáltották vesztét 
befogadott népek! 
Diktátum-kényszerrel 
bűnbakká tették,
vajúdó gonoszság 
szülöttei csonkították 
több ezer évét - 
e Honnak, 
s vicsorgó vigyorral 
bűnösök között követ 
csak e népre dobtak!
Pallossal sújtva őseink földjét,
versengve tolongtak nyesni, 
szétszabdalni 
megkívánt testét,
mit Isteni hatalom 
egynek teremtett,
s büntetlenül nem bitorolhat
semmilyen hatalmú 
idegen nemzet!
S hogy megtörjék végképp
büszkeségünk,
hamis múlttal, hitvány elődökkel 
traktálva etették népünk…
Ocsmányságaikon nőttek 
nemzedékek,
tunyulttá vált agyban érett az
idegen gyomból kotyvasztott, 
feltálalt méreg!
Etettek: csak zabálj, ne lásd
ősi egedből hullt aranyad,
s ne akard soha már
a dicső koszorút, mellyel 
Teremtőnk körbefonta 
e szent helyet,
ősrögek túlélő csodáját:
földi világunk kicsinyített mását.
S hogy ne érezd az Erőt, 
a fényt őrző szikrát, 
melyben az ember nyújtva jobbját
tisztelője lesz minden Életnek,
a lelkekhez tartozó 
örök szeretetnek;
hogy gyűlölet költözzék szívedbe,
s megvesd, ki mást akar: 
Élhető holnapot, 
újra teremteni a szörnyűség romjain 
az élni vágyó és csillagok 
kapujához növő akaratot; 
elfogadni a távolba menekült közelséget, 
egymás szemében keresni
az elpusztíthatatlan Istenséget, 
mely összeköt minden 
magyar-szavú imádságot, 
hogy egy lenne végre a nemzet, 
nem szolgálva soha többé 
a torz-szülött
gonoszságot!

 

 

 

 

 

Tiszai gondolat

Végre, indulhat a hajó,
megérkezett
Úgy délután négyre
a törött gondolatokat
űzni vágyók, s szelektáló
központi döntés
fölöslegessé torlódott
adatainak  törlésére –
a szépséges
Táj ellensúlyozásában,
mely feledtet, nyugtat…
A partról integet a halász,
Csónakokból fiatalok,
messziről mind-mind
kezet nyújt’-nak,
Hogy üdvözöllek!…
Isten hozott!
Legyen jó utad
a vizen, ez ősi úton
Csukd szemed, emlékezz,
idézd a múltat  -
Mikor anyám mesélt,
igaz mesét a szőke Tiszáról,
hogy arattak, s vizük fogytán
Mertek a Tiszából
és nyelték az Erőt,
A tiszta vizű Múltat…
Mert most iszap és olajfolt
díszlik a tört-Fényű életen,
tükörszemében Sűrűsödik
a zöld moszat, segít
Tehetetlen sodródó szemeten  -
S én bámulom eltűnődve
e csúfos változást -
Mivé lett az ember,
miért pusztít,
Mért’ öl őrült szeretettel?
Avagy Sorsod,
Te ősfolyam,
Te Álmot dédelgető
Szőke Tisza,
Hogy csúfnak lásson
áruló kalmárszem,
S ne tudjon eladni soha?

 

Az alábbiakban Kecskés Borbála mesél életéről:

Elolvasom »

Hik est Jésus Nazarénus rex judaeorum

Igen,...feltűnően lelket égető…
Közelségben hétköznapi,
mint mindannyiunk menetén
Sikoltani...
Föl, végig az úton,
a Golgotához...
Megjárjuk, tudván, vagy sem,
Görnyedt háttal,
vagy emelt fővel
Végigjárjuk
E fájdalmas, gyötrő,
sebektől vérző,
végtelen utat,
Megfeszített Igazság
árulását
Názáreti Szeretet
villanását -
Melyben talán bűnbocsánatot
Nyervén megtisztulunk,
s bölcsességben tanulunk
elfogadó tiszteletet,
Segíteni akarást és
Emberséget!
Krisztusi irgalomnak,
megértésnek
Mondhatnánk,
Melyet a Kereszt alatt
és végtelen útján
Hittel,
tébolyult festő ecsetei nélkül is
Megvallhatnánk,
Hogy örökkévaló és nem semmiben
Oldódó a lélek!
Itt lenn, miben vagyunk,
csak porladó
és eltűnő, mint álom,
Habár olykor előre
Mutató a Mában.
És az anyag,
mit hiszel fontosnak -
mindössze néhány gombnyomás
Tébolyult koponyában!
Micsoda kép és vízió!
Porrá  lészen bármikor
és késővé Válik a félelem!
Utolsó sikoly a Semmiben!
Feketén vöröslik
Az üszkös kompozíció!
És lépned kell az
Örökkévaló
Mindenség lépcsőjéhez,
Mely föl, vagy le vezet,
ahogyan itt Végezed
Az anyag hétköznapjai között
E tervezett,
vagy küldött, tanulásra
Ítélt életed!

 

Egymást karoló magasok,
Ásítón nyújtózó, dús keblű
Termékeny völgyek,
Büszke hegyek erdei,
S szédítő mélységek –
Ez az én otthonom.

Bárhol járom utam,
A szépséget hódolom,
Ám bűvölet fogságából
Haza kívánkozom
Időtlen szirtek rejtekébe,
S lábuk ringatta bölcsőbe –
Ez az én otthonom.

Üzen, hív, vágyón húz szava,
S szülőként fogadja tértemet.
Fölém hajló szivárvány
Szétfeslő bimbója
Nékem nyitja, ha érkezek,
Színének szirmait –
Ez az én otthonom !

 

 

 

Számadás újra nekem, neked,
Országnak, világnak, nemzetnek.
Tudj' Isten, mennyi fogadalom,
S mennyi új évre idézett élet!
Néhány hét – és semmivé foszlik
Minden ígéret -  és ugyanúgy
Folyik, nem változik köröttünk
A világ és valamiért mi sem
Változunk, pedig még új esztendőt
Sem kellene várni… ma, holnap,
Hónapok múltán akarhatunk
Bármikor jobbat, mást, mi eddig
Fájt, bántott  -  megváltoztathatnánk
Magunkat, s bennünk a világot
És bármikor kezet nyújthatnánk
Testvérnek, barátnak, s távoli
Ismeretlennek - és csak érzőn
Nyitnánk szívünket az embereknek,
Csak annyira embert látni az
Emberben, mint magunkat kívánni
Szeretetben, hogy minden lélek
Csak Istenét imádja, hogy minden
Ember a másikban Isten arcát
Lássa, hogy Isteni érzéssel
Tudjunk szeretni, erőszakot
Kizárni, megvetni, hogy e kéklő
Fényben itthon legyünk, áldott földdé
Váljon minden lépett rögünk és
Paradicsom legyen Kánaán,
Az ígért tenyérbeni  öröm,
Melyben minden kiteljesedik -
S Istennek, Embernek, -  kívánságom
Meghallgatván -  öröme telik

 

 

 

Igazság? Őszinteség?
Kaméleon-köntösű szó!
Kúszik, mint kígyó,
S érzékeiden tekereg -
Csak ámítás hallható…
Kérdés? Nem kérdés? Egyre megy!
Cigány volt…, van…, és lesz!

Százalékban méricskélt
A bűnözési tendencia!
Emelkedik? Csökken?
Személyiségjogot véd a
Névtelen súlyú tarifa?!
Kérdés, nem kérdés, egyre megy…
Cigány volt…, van…, és lesz!

Igazságra fénylőn hull
Látás-érlelte, tiszta szó;
Félelem szülte bátorság
Talán utolsó kongatásban
Végsőként robbanó…
Kérdés, nem kérdés, egyre megy…
Cigány volt…, van…, és lesz!

Ébredő jelzést rejt
Tényállást sem kendőző szó;
Horkanást az ál-toleráns
Fejekben: tiltva a cigány nevet;
Hiába Van, mégsem lehet?!...
Kérdés? Nem kérdés? Egyre megy!
Cigány volt…, van…, és lesz!

Ferdített, torz tényben
Jogállást csépel a szó:
Írottan immár csak bűnözés lehet!
Magyar dukál kisebbségi név helyett!
Álszent szólamban mely hang jó?!
Kérdés, nem kérdés, egyre megy…
Cigány volt…, van…, és lesz!

Tudatban félelem kopogtat,
Agyban jövendő tükörkép matat…
Ki ne mondd! Nem szabad!
Légy cigány, német, olasz, sváb vagy magyar,
Identitásod mért’sértő? Mért’zavar?!
Kérdés, nem kérdés, egyre megy…
Magyar is VOLT,…Van,… és lesz?!

 

Mélységes tisztelet azoknak a kivételeknek, testvéreimnek, akik cigányként küzdenek cigány normák ellen, s ezáltal vállalják a kettős kirekesztést és megbélyegzést! Ne adjátok fel Ti sem!

/Sólyom/

 

 

Forog – egyre forog
A Mindenség kereke –
Ismétlődik, újra
Játszódik történetünk;
Nemzetünk, a magyarság
Régmúlt története.
Változó Hatalom
Új köntöse
Hamis próféciák
Vigyorgó bujasága;
Gyűrűző hazugságokban
Érdek-gerjesztő

Nemzetünk megosztása!

Süketség uszításra
Még ma is harap!
Mily ízű haza, s népárulók
Ön-igazát bizonygató
Idegenben fogant akarat

Zablátlan uralkodása?

 

 

Munka híján elmélkedem, 
S ha mondani nem merem, 
Olykor papírra vetem. 
Élet színpad-játékában 
Csetlőn-botlón részt veszek, 
Önfeledt tánc közepette 
Néha-néha leesek, 
Mint mindenki más!

Születtem, s még itt vagyok, 
Bús-vidáman harcolok, 
Szeretek és szenvedek, 
Örömömben jót eszek, 
Bánatomban hallgatok, 
Depressziót mutatok, 
Mint mindenki más!

Dolgoztam egy életet, 
S mégis félve ébredek, 
Változtatni nem tudok, 
Tán ‘ már nem is akarok, 
Oly picike pont vagyok, 
S óriásit álmodok, 
Mint mindenki más!

Szólításra elmegyek, 
De még addig tervezek, 
Füstölögve írogatok, 
S ha éltembe belehalok, 
Emlékül csak ennyit hagyok, 
Mint mindenki más: 

Nehéz Embernek maradni, 
De csodás!

Kétezer kilenc első hete
Ősmagyar honba fordított;
Számításaimba nem fért,
Ám a sors fura fintora
Erdélybe szólított.

Őserő a szkíták földje –
Vakító-fehéren várt –
A Nap múltat bontván
Eltűnt kort vetített
Hófödte tájra,
S szikrázó táncot járt;
Fénylő palástja kibontva,
Mint elődeink hajnalán -
Haja aranyzuhatagban
Ömlik a Hargitán.

Katlan nyögő ködsóhaja
Nem éri föl az eget;
A menny kéklő kupolája
Gyengéden öleli át
Ajkán csüngő ormait,
S az örök fenyveseket.
Ősszépség ágyában vetett
Isteni Akarat
Áttörő szárnyakon,
Bár titkos pecsét alatt! –

Mélyből csúcsig zúgó Gyimesek:
Magyar Golgotán
Izzik minden Kereszt!
Megfeszített nemzet vére
Apáról fiúra száll,
Égő fájdalom öröklött
Türelemmel, kisemmizett
Nemzedékben vár; Jöjj,
Időtlen Akaratot bontva –
Támadjunk fel, ősi honba!

 

Hull a csönd –
Végtelen múltja őseim
Véréből átzáporoz –
Isteni Hatalom
Égető Ereje tanító
Örvényből csurog.
Fény vezet –
Követem szavak seregén –
Öröklött múlt árnyékában
Lelkembe zuhan lüktető
Félelem, s éltető remény.
Szégyen – árny
Fejem fölött;mint kard, forog –
Köröttem büszke székelyek –
Lángőrző magyarok.
Krisztusi
Fájdalom bűnös nemzetek
Kéjtobzódó kórságában;
Sokat szenvedett,
S megalázottak között
Szégyen ébresztett,
Hogy ajkamon a szó
Őseim nyelvén csordul,
S miként rajtuk,
Úgy fakad;
Hogy örökül kapott földünk
Júdáspénzű gonosztevők
Mocsarába süllyedvén –
Kárhozat útján halad!
Századunk szégyene
Az anyakeblen élők
Hitványsága, az árulás,
Testvér tagadása!
Egy Igaz Isten!
Helyet adsz-e
Föltámadó igazság
Szétfolyó hitében
Magvad vessem?
Megtartó Erő
Fölemelsz-e,
Örök kövek halk szavú
Csendjében utam leljem?
Mindenek Ura, mutasd
Az egyetlen utat,
Hol nem fordul nemzet
Önnön vére ellen!

 

 

 

Az élet teremtésekor,
Idők kezdetén –
Napkelte tüzében
Fogant égi fény.
Virrasztván várja
A tűz gyermekét,
Szárnyára csókolja
Szivárványszívét.

Örök suhanásban
Izzik tekintete,
Szépséges lényével
Vetekszik Ereje.
Szárnyán szivárvánnyal,
Testében a tűzzel,
Sötét-gondolatú
Fellegeket űz el.

Hitünk, reménységünk
Ne hagyd veszni soha,
Támadj fel egünkre
Vágyunk Tűzmadara!
Meghaltál Holdfiú
Sápadt ködkarjában,
Ébredj újra kelő Nap
Aranyfolyamában!

Szüless Napkeleten
Boldogság anyjától,
Emberi siralmak
Boldogság-vágyából!
Sarjadj a Napkelet
Szabadság-atyjától,
Emberi méltóság
Szabadságvágyából!

Kezdet és vég
Egyesül a mában,
Gonosz és Jó
Örökös harcában.
Sötétség, ha borul,
Ül a fellegekre,
Mikor csillagok
Csodálnak rá lesve…

Mikor sejtető hold
Közöttük ácsorog,
Szivárványszárnya
Megfakul, nem ragyog…
Testét és erejét
Tűz emésztette,
Megkínzott nemzetünk
Fohásza égette.

Mire Nyugatra ért,
Ereje elhagyta,
Lelkünkbe parázsnak,
Igazságra adta…
Ne feledd soha:
Honnan is érkeztél,
Napkeletről ide
Küldöttként, mért’ jöttél…

Bár világ taposta,
Mint őshazád, a lelked,
Alázott, meggyötört,
Szétszabdalta Tested…
Dühödt farkasokként
Ma is marakodnak,
Ősi földjeinken, mint
Koncon, osztoznak…

Nincs e porban jogod,
Jussod: csend! és hallgass!
Félelem a béred:
Erőre ne kaphass!
Hamis szóbilincsben
Szeretet sem fakad,
Hit nélkül szerelmed is
Örömtelen marad!

Hajnal vörös hűsén
Útjára lépő Nap
Kutató sugara
Nyugat felé mutat.
Rémült kapkodás lesz
Gonoszok félelme…
Zugokban búvik meg,
Jelenni nincs mersze.

Fényében fürdeti
A Tűzmadarat,
Testében égető
Tisztaságot fakaszt.
Születő Ereje
A megfáradtaknak
Egyenes dereka
Elnyomottaknak.

Feltámad halálból
Minden Napkeltére,
Mint ahogy a magyar
Kiválasztott fényre.
Nem győzhet a sötét
Kárpát-medencénkbe’ -
Tűzmadár nemzetem
Lobogj!
Örökkön égve!

 

 

 

 

Írás nélkül jegyzem a Szót, hogy érjen végtelenbe!
Szavak nélkül engedem útjára láthatón, 
Isten kék egére!
Kövek mélyére temetett hitet, mesékben alvó 
Ősi igazságot talán meghalljátok,
Talán meglátjátok,
S elűzi félelmetek, feltámasztván sokévezredes 
Tanulságot! 
Medrek mélyéből feltörve, partot kutatva kiált,
Hegycsúcsán megtelepedve, kopár szirtek évszázados 
Regéjében várt! 
Hazugságok fellegvára időt nem állja, 
Érezd meg végre, alázott sorsú, megtiport
Szenvedők fájdalmát! 
Nem a porba írom a Szót, hanem szívetekbe!
Nem is papírra rovom; hamu alján
Parázsló lelketekbe!
Mit érsz, nem tudván mért’ születtél e helyre,
S miért szent minden rög, melyhez ősök vére köt!
Meddig győz, - míg elmével
Álságot magyaráztok - zsigerbénító, Turáni átok?
Miért testvéred az ellenség, s az istentelen kezet
Idegentől várod?
Júdás csókjaiddal véred illeted, s halált osztó bitorlókra 
Vetsz hűséges szemet!
Írás nélkül jegyezd a Szót, mélyen a szívedbe:
Istenadta föld a tiéd, ha nem őrzöd, véle halsz
Bár keserves ez a harc,
Megvívnod talán gyötrelem, de születnek új Messiások!
Kiválasztott a népek között, mutató utat kell bejárnod,
Hogy megválthasd e pusztulásra ítélt
Hitetlen Világot!