Szabad Sólyom Nemzeti Blog

A magyarság megmaradására, a nemzeti öntudat felébresztésére irányuló gondolatok.

Pályi György versei bejegyzései

A kép forrása

A nagy széllel jönnek,
A kemény hidegek,
A fagyhalál ismét
Ezreket fenyeget

Korgó, éhes gyomrok,
Fagy okozta sebek,
A kannás bortól üres,
Homályos tekintetek

A szegényembereknek
Ez a boldog jövő,
Mégis némán tűri,
De tüntet a szemkilövető.

A pénzért, hatalomért marja
Egymást a parazita réteg,
Magasról szarja le mindegyik,
A szegény magyar népet

Viszont itt van a demokrácia
Szabadok vagyunk
Az éh- és fagyhalál közt,
Magunk választhatunk

A kép forrása

Nagy méret

A pajeszosok keverik
Gyilkos italodat
Te önként hörpinted fel
A méregpoharat

Ha még van munkád
Rabszolga módra robotolsz
Ha megaláznak akkor is
Parancsra vidáman dalolsz

Megmondják neked
Hogy milyen a való világ
Nézed s közben észre sem
Veszed éhen halt jó anyád

Mindent elvesznek tőled
Közben vigyorognak rád
Földönfutóvá tettek
Mégis elhiszed kifosztóid
Összes hazug szavát

A reggel csendjét megtörik
A károgó fekete varjak
Fekete felhőként
Felettünk kavarnak

Árnyékot vetnek
Szegény életünkre
Baljóslatot sugároznak
Tépett nemzetünkre

Életünkre törnek a gonosz,
Kapzsi pénzügyi hatalmak
Szinte gúnyosan kárognak
Az idegen fekete varjak

Kárognak a médiákban
írásban és szóban
Diadalmas tort ülnek
Páholyban, pokolban

Hiába örülnek, még
Végleg nem vesztettünk
Halotti tort ülni
Nem fognak felettünk!

Az utcán kinn
Tétova léptek kopognak
A falak mögött
Éhes gyomrok korognak

Itt még a holtak is
Némán zokognak
De a képernyőkön
Folyton vigyorognak

A nagy tömeg csak
Mélán bámulja a képet
A látvány fontosabb
Mint a való élet

Hamis mosoly, nyál, vér
Ravaszul megtervezett látvány
Több kárt okoz
Mint a legtöbb járvány

Ha láng nem lobban magasba
Akkor is forrón izzik a parázs
Ha a lendület néha elfogy
Akkor is menni kell tovább

Még az út elején járunk
De a távolban ott a cél
Nem adhatjuk fel a harcot
Mert a remény még mindig él

Ha a tömeg nem is mozdul
Ki tudja belefásult vagy fél
Vagy agyát teljesen kimosták
De ereiben ott az ősi vér

A parázsból lángok gyúlnak
Ha eljő a nagy pillanat
Eggyé válva menetelünk
A Kárpátok bérce alatt

De addig se csüggedjünk Testvér!
Az éjben is őriznünk kell a hitet!
Az eszmét tovább kell vinnünk!
Feladnunk soha nem lehet!

Forrás / nagy méret

Amikor este leszáll a sötét
... A temetőkben ezernyi gyertya ég
A látvány borzongatóan szép
De emlékezni fájdalmas és nehéz

A szeretteink sírját elborítja
A rengeteg mécses és virág
Soha nem pótolhatja őket senki
Könnyezve mondunk értük egy imát

Az örökkévalóságban is látszanak
A fájdalmas mégis gyönyörű fények
Arcunkat könnycseppek borítják
S a gyertyák csonkig égnek

Nagy méret

Ennek a Szent földnek
Mi vagyunk a népe
Bennünk csörgedezik
Árpád apánk vére

Hazánk lett végzete
Már néhány birodalomnak
Töröknek, Habsburgnak
És Szovjet-Orosznak

Senki nem veheti el
Ősapáink földjét
Kivágjuk innen majd
A mocskos karvaly tőkét

Bizakodva nézzünk fel
Újra a magas égre
Vissza kell térnünk
Az Úristenhez végre!

Hiszen a mi hazánk
Szűz Mária országa
Mindig számíthattunk
A Szent oltalmára

Ha megtérünk és vissza
nyerjük régi Isten hitünk
Nem veszthetünk többé
Csak mi nyerhetünk

Dolgos munkás ember
Vakarja a fejét
Dolgos munkás ember
Nem találja helyét

Elég volt belőle
Kidobták a gyárból
Tán ki is űznék őt
Az egész világból

Kilép az utcára
A gyárkaput bámulja
Elindul leszegett fejjel
Néz a poros útra

Mitévő legyen most
Otthon van a család
Vagy az út menti kocsmában
Feledje a búját

Tovább lépdel, haza
Folytatja az útját
Mázsás teherként viszi
Minden gondját, búját

Az ország, melyet Isten
a magyarnak mérte
Volt Európának
a legszebbik éke

A gyönyörű táj
és a dolgos népe
Ha ránézett az Úr
nagy volt elégedettsége

Körben nagy hegyeink
köztük pompás völgyek
Övezték a Petőfi által is
oly nagyon szeretet Alföldet

A rónákon legelészett
sok hatalmas gulya
Bőven termett rajta
a kenyért adó búza

A hegyek oldalán a nap
édes szőlőt érlelt
Egyedülálló borrá érett
megtoldva magyar tehetséggel

Kegyes volt hozzánk az
Isten által teremtett természet
Szemet is vetettek hazánkra
nem egyszer az idegen népek

Német, tatár, török
aztán megint német
Volt magyar diadal
de volt, hogy ők győzének

Volt hogy több száz évig
hazánkat megszállták
De a nép magyarságát
megtörni nem tudták

Sikertelen volt minden
erre irányuló kísérlet
A magyar, mint főnix madár
ha kellett hamvaiból éledt

Az igazi bajt az a
nép hozta hazánkra
Kik nem szemből jöttek
hanem hátulról belopakodának

Nem volt kard csörtetés
sem fegyver ropogás
Csak kemény uzsora
és nagy erkölcsi romlás

Szinte házról házra
vették birtokba hazánkat
Lettek okozói több millió
magyar kivándorlásának

A szomszédok kezére játszották
a két harmad országot
Majd teljesen kiszolgálták
A sztálini Oroszországot

Minden szovjet igényt kielégítő
szolgálataik fejében
Azóta is egy folytában
ők vannak az élen

Népünk ébredését én
már nagyon várom
Hogy véget érjen
ez a szörnyű rémálom

A képek forrása:
http://www.flickr.com/photos/balinto/

Ébredj magyar!
Holnap már késő
Ébredj magyar!
Közel a perc, a végső!

A megszálló ravaszul jön
Nem karddal sem tankkal
Simulékonyan mosolyogva
Kőkemény uzsorakamattal

Füledbe hamisan súgó
Vámpírok szívják véredet
Szelíd madárnak tűnő keselyűk
Tépik szét testedet
Ébredj magyar!
Tovább ez nem mehet

Álmaidra is
Sötét árnyak borulnak
Ébredj magyar!
Hogy miénk legyen a holnap

Médiákból szerteszálló hamis
Álomba ringató hangok
Harsogjátok túl, zúgjatok!
Ti szent magyar harangok

Ébredj magyar!
Már eleget szenvedtünk
Ébredj magyar!
Hazánkban szolgák nem leszünk!


1996.03.17

Hol teljes a sötétség
Hol sápadt lámpák égnek
Állandó élet-halál harc
Sokaknak ez az élet
Nagy értéke van itt
Akár egy falat kenyérnek

Nincs itt más vigasz
Csak a drog és az alkohol
Kőkemény világ ez
Maga a földi pokol
Örök hűséges társ itt
A szegénység, a nyomor

Hatalmas a mocsok, terjeng
A bűzök hihetetlen keveréke
Ki ebben él, régen elfogyott
Az utolsó maradék reménye
Kitörni nem lehet innen
Csak süllyedni a mélybe

Hamar sújt az ököl
Hamar villan a penge
Ki nem elég kemény
Életesélye gyenge
Ez a sors vár egyre több
Magyar emberre!

Kik milliókat kíméletlenül
Kilátástalanságba taszítottak
Kik ezért felelősek
Kajánul vigyorognak

Várom hogy végre jöjjön
A számon kérő holnap!
S tisztességes élet jusson
A megkínzott Magyaroknak!

A szemünk könnyben
A szívünk gyászban
Újabb hőst vesztettünk
A sötét magyar éjszakában

Mindig igaz magyar voltál
Tiszta erős és bátor
Isten adjon örök nyugalmat
Búcsúzom Tőled Képíró Sándor

Rabló és gyilkos madarak
Csapnak le ránk az éjszakában
Dögevő keselyűk köröznek
Halálunkra várva
Tehetetlenül vergődünk miközben
A sólymaink kalitkába zárva

Engedjük őket szárnyalni
Engedjük ki a szabadba
Hadd szálljanak büszkén
Az égig fel a magasba
Onnan csapjanak le
A dögevő, rabló, gyilkos hadra

Véresen menekülnek majd
Nem vágyva  többé a Magyar égre
Újra benépesül majd
Sólymaink ma még üres fészke
Ismét hatalmas lesz
A Turul nemzetsége

 

Megmaradnunk magyarnak

Megmaradnunk embernek

Ellenállni Júdás pénznek

s a viharos szeleknek

Ez a feladatunk

hiszem nem is kevés

Földi jutalmunk

lesz a megfeszíttetés

Lelőnek majd minket

vagy akasztanak fára

Cipeljük keresztünk

a Magyar Golgotára

 

Palesztin városok falvak

Vérben és romokban

Meggyilkolt gyerekek

Fekszenek a porban

A vér és a könny ömlik

Ismét patakokban

A bosszú népe tombol

Gyilkol szakadatlan

Lépj közbe Istenünk!

Bízunk irgalmadban

Beesett arcú öreg néni
Éhezik, remeg, vacog
Pedig egész életében
Mindig keményen dolgozott

Férjét régen eltemette
Gyermekeit legyőzte a kor
Ledöntötte, eltaposta őket
A nyomor és az alkohol

Most egyedül tengődik
Maga a kín, a fájdalom
Övé a bennszülöttek sorsa
A kizsigerelt gyarmaton

Egyre többen osztoznak sorsán
Már nem százezrek, milliók
A narancsos Lázár azt üzente
Megérdemlitek sorsotok

Ezer sebtől vérzik népünk
Minden seb nagyon sajog
Mégis s egykedvűen tűrni
Számára teljesen megszokott

Lassan ébredni kezd mégis
Mert kicsordul a tűrés pohara
Elindul s mindent elsöpör majd
A kín s az éhség rohama

Akkor hiába menekülne majd
Az idegen és szolgái hada
A népharag utoléri őket
Véget ér a sötét éjszaka

 

A harminc ezüstöt megkaptátok

Krisztus Urunk helyett gyilkosait magasztaljátok

Atyánk helyett a Sátánt szolgáljátok

Keresztünket sárba tiportátok

Vessétek le papi ruhátok!

A pokol örök tüze vár rátok

 

A városokból és falvakból elindult a nagy menet

Éhes, rongyos volt, egy valódi vert sereg

Dolgozni mentek, nem önszántukból

Nem kértek ők az orosz tájból

Meghalni Szibéria sóbányáiban

Megfagyni a jeges tundrában

Vonult a menet rongyosan

Megdögleni vagy visszatérni rokkantan

Zsúfolt, büdös vagonba löknek

Ha nem engedelmeskedsz, összetörnek

Ha nyugton vagy, nem tehetsz mást

Az őr vizel Rád

Enni nincs mit, inni sem, borzalmas

Az út pedig nagyon hosszadalmas

Ha megérkezel, nem vár Rád

Meleg otthon, család, csak a Gulág

A nagy író szavait idézve Gulág szigetcsoport

A vörös folyó árja idáig elsodort

Bűnöd, hogy nem árultad el a Hazát

Most itt várod a fogság végét vagy a halált

Az utóbbira több esélyed

Mert sóbányába visznek Téged

A halál lassan kerít hatalmába

De benne vagy már a karmában

Jó néhány év múlva visszajött a menet

Most már kevesen vannak ez már nem sereg

Most betegek nyomorékok ezt tette velük a világ

Egy valamit soha nem felednek, ennek neve Gulág

1975. 09. 05.

 

 

 

Mint győztes sereg indult el

Egy szép nyári napon

Vert sereggé vált

Csúf téli alkonyon

A Donnál állt már

Nagy büszke seregünk

Mégis egy újabb

Háborút vesztettünk

Sok-sok anya szenvedett

Kiknek fia ott veszett

Még ma is könnybe lábadó szemek

Az én fiam is ott veszett

Nagyon szörnyű volt

Mert szörnyű a halál

Szegény ifjak teteme fölött

Egy kereszt sem áll

Gyászba borult az ország

Sírtak szeretteik

A fiaikat, férjeiket még

El sem temethetik

A Donnál ért véget életük vonala

Ezt nem felejtheted soha

Ne feledd, kik a gyilkosok

Kik ma az elnyomók

Vannak anyák, asszonyok, gyerekek

Kiknek fia, férje, apja ott veszett

Kik sosem lesznek boldogok

Gondoljátok meg Magyarok!

 

 

 

Tudom hogy hazánk földje
melyet megszentelt apáink vére
Soha nem kerülhet
idegenek mohó kezébe

Sokszor érzem hogy belém mar
A szegénység vasfoga
Tudom ha így folytatom
lesújt rám az idegenek ostora

Tudom hogy külön-külön
elsüllyed nép és nemzet
De eggyé válva
hatalmasat emelkedhet

Tudom a múltban s jelenben
nagyon sokat vétkeztünk
Mégis hiszem hogy az Úr
Nem hagyja veszni egykor
dicső és büszke Nemzetünk

 

 

Magyarul álmodom

Magyarként élek

Megalkudni a gonosszal

Nem vagyok képes

Nem szégyellem a könnyem

Ha öröm ér vagy fájdalom

Soha nem tudnék élni

Semmilyen Idegen tájakon

Itt az éjszakát bevilágítja

A pásztorok tüze

A lelkem erősíti az

ősök szent hite

Elkápráztatnak az ősi fák

A gyönyörű erdeink

Átölelve óvnak minket

Elrabolt hatalmas hegyeink

A néma csendben is

Hallom a Kárpátok dalát

Számomra nincs más otthon

Bármily nagy a világ

Ez az ország a Hazám

Az éltető erőm

Itt akarok élni s halni

Ha eljön az időm

Kínoz a forró nyár

A gyötrő nagy meleg

Te adsz nekem erőt

Hogy foghatom kezed

Nem is tudom mi lenne

Velem nélküled

De kettőnket együtt

Legyőzni nem lehet

Öreg batyus zsidó
ment az utcán végig
Naivan sajnáltuk, az utca
övé lett, elejétől végig 

Először csak egy utca
majd az egész város
Szép hazánk pedig
önmagával határos 

Azóta helyzetünk egyre
jobban, nap mint nap romlik
A zsidó gazdagodik, dőzsöl
Az ország összeomlik 

Ma is megfújja  még
régi kicsiny sípját
Akire rámutat
nyomban meghurcolják 

Egyre csak jönnek
végtelen sorban
Nekünk vagy halál jut
vagy a rabszolgák sorsa

Sokan most sem látják
vagy nem merik látni
Vészesen fogy időnk
Tovább nem lehet várni

Adolf Reich: Um Haus und Hof (1938.)

A jelenet egy ügyvédi irodában zajlik, Ausztriában. Egy idős házaspár elvesztette az otthonát... A háttérben zsidó üzletemberek láthatók...
A naptár alapján a jelenet 1934-ben történt meg. Egy évvel azelőtt, hogy Ausztria csatlakozott a 3. Birodalomhoz...

 

Ilyen nehéz sorsa még nem volt a Világnak
Szinte mindent uralnak a gonosz sötét árnyak
Úgy tesznek mintha nem is léteznének
Szítják a viszályt, közben a békéről beszélnek

A médiák által közvetített látszat is hazugság
Megtévesztő kevesünket érdekel mi is az igazság
Én is sokszor megkapom a dicséretet
Miért nem vagy olyan, mint a normális emberek

Kik vállaltuk a harcot, hogy győzzön jó és  igazság
Tudtuk nem vár ránk könnyű sors, gazdagság
Nehéz harcunkat kíséri a gonosz gyalázkodása
Rögös gyötrelmes út vezet fel a Golgotára

Ha elpusztulunk is, nem éltünk hiába
A harc végén győz a Világ Világossága

 

Még a külvárosi utcán is
A koszban fekszenek
A szerencsétlen sorsú
Szegény emberek

Az óvodákban hétfő reggel
Jön a sok éhes gyerek
Sokukon látszik, hogy
hétvégén nem evett

Folyton kiútról beszél
az aktuális látszat hatalom
A háttérben elégedetten vigyorog
A láthatatlan valódi hatalom

Nem kiút, hanem a halál útja
melyen sok éve haladunk
Közben tervszerűen
folyamatosan fogyatkozunk

Sok embernek nincs munkája
Más mint rabszolga dolgozik
Az uzsorás, spekuláns fajta
pofátlanul gazdagodik

Elfeledjük a bölcső ringatását
Szinte már rutinból temetünk
Ha tovább megyünk a halál útján
Eltűnik egykor dicső Nemzetünk

Egyre meredekebb a halál útja
Már valósággal zuhanunk
Sokan még mindig elhiszik
hogy végre felfelé haladunk

Mi tudjuk kötelességünk
Mi vagyunk az utolsó esély
Hazánkért, Fajunkért élünk
S ha kell, meghalunk a Nemzetért!

 

A kép forrása:
http://www.flickr.com/photos/zsombee/

Az utcákon hömpölyög
A zsidó fekália
Az aberráltak, perverzek
Undorító hada

Nem érdekli őket Isten
s a természet törvénye
Magába szívta őket
A Sátán örvénye

A mocsokból, a fertőből
Most már legyen elég!
Talpra Magyar, indulj!
A szebb jövő felé

A kép forrása: http://www.flickr.com/photos/emoryy/

Közel a nap, felkel a Nép
Ledobja magáról láncát
Megelégeli, szétzúzza
A paraziták gonosz hatalmát

Recsegve, ropogva dőlnek majd
A bevehetetlennek hitt bástyák
Elsöprik a parazitákat és
azok összes bábját

Olyan vihar lesz, amihez képest
A tornádó csak lágy szellő
De a vihar után az emberiség
Tiszta, új hajnala eljő

 

Cigány és hajléktalan szag keveredik
Megfűszerezve a kaftán bűzével
Iszonyúan facsarja orrunk, folyamatosan
úgy érezzük, hogy hányni kell

Eközben a hatalom veri a mellét
Azt hazudja, hogy milyen sikeres
A szemétből közben hegyek nőnek
Ez Magyarország Kétezer-tizenegy

Itt bűnözőt nem üldöz törvény
Egyre nagyobb a mélynyomor
Ki szót emel, ki védekezik az
mint fasiszta, meglakol

Eltűnik hit, erkölcs és minden érték
Lassan be lesz tiltva a feszület
Most már elég volt, legyen
végre REND, ERŐ, BECSÜLET!!!

 

Az alsó kép forrása:
http://www.flickr.com/photos/zatamas-photon/

 

A szegény nép gyermeke voltál
Ezt soha a csúcson sem feledted
Argentínáért, a népért éltél
Ez szabta meg minden cselekedeted

Bár rövid időt adott az élet
Sok ezernyi jót csináltál
Hazádban az emberek ma is
Neved  nap mint nap áldják

Tragédia volt korai halálod
Hatalmas volt a fájdalom
Könnyár söpört végig
Egész Buenos Aires-on

A falvakban, a városokban
Zokogtak az emberek
Azóta is Szent Evitaként
Említik a nevedet

Hiába kérték az egyházat
A Vatikán Szentté nem avatott
Ott voltak a püspöknek álcázott rabbik
A báránybőrbe bújt farkasok

Remélem szobrod majd itt áll
Budapest valamelyik főterén
Azt jelentené, hogy győztünk
S végre újra itt a fény!

 

2 ritka fotó Evitáról itt:
http://www.flickr.com/photos/benjaminhamilton/11398079
http://www.flickr.com/photos/littletulip/5537942716

Lassan ránk borul
a legsötétebb éj
Egyre jobban fogy
a maradék remény

Lassan kialszik
az összes lámpafény
Csak őrtüzeink
égnek a Kárpátok tetején

Nekünk bírnunk kell a nyomort
a sötét éjszakát
A zászlót az ellenszélben is
vinnünk kell tovább

Ha a jeges szél
a csontunkba is vág
Nekünk ez a sorsunk
mennünk kell tovább

Túl kell élnünk a nyomort
a legsötétebb éjszakát
Tartanunk kell zászlónkat
és fognunk a fáklyát

A becsület és hűség
legyen mindig velünk
Az a sorsunk, hogy
megmentsük nemzetünk

A képek forrásai:
http://www.flickr.com/photos/51584780@N04/
http://www.flickr.com/photos/40910860@N07/