Szabad Sólyom Nemzeti Blog

A magyarság megmaradására, a nemzeti öntudat felébresztésére irányuló gondolatok.

Paudits Zoltán versei bejegyzései

Osztanak törvényt,
parancsot,
dobálnak szegfűt,
narancsot.
Festenek színt is,
pirosat,
rajzolnak sárgát,
"csinosat".
Ígérnek mindent,
becsapnak,
gyárakat, földet
eladnak.
Elcsalják múltunk,
jövőnket,
vadásznak ránk és
kilőnek.

Nagy méret

A Fényfia eljön
szép Pannóniába,
szeretetét hozza
Nagy-Magyarországra. 

Táltosok jóslata 
mutatja a jelet, 
kisded jászolához 
csillagösvény vezet. 

Megváltónk, Jézusunk 
színed előtt állunk, 
töröld el bűneink, 
mentsd meg az országunk! 

Mi vétkünk, mi vétkünk, 
mi igen nagy vétkünk, 
bocsásd meg, s tedd eggyé 
árva magyar népünk! 

Fény Atya, Fény Fia, 
Fény Szüze, szent Hármas, 
szívünknek a remény, 
lelkünknek a támasz. 

Megváltónk, Jézusunk 
trónod előtt állunk, 
töröld el bűneink, 
emeld fel országunk! 

Mi vétkünk, mi vétkünk, 
mi nagyon nagy vétkünk, 
bocsásd meg, s tedd naggyá 
újra magyar népünk!

Nagy méret

Nagy méret

Bármilyen gonosz és bűnnel mételyezett is ez a világ, és bármennyire is érezzük megfáradt vállunkon napjaink súlyos terhét, és szenvedjük el feljebbvalóinktól a megaláztatást, a kizsákmányolás embertelenségét, mégis örömmel kell fogadnunk azt a tényt, hogy az Isten által teremtett világ gyermekei vagyunk.

Ha sorra vesszük, mit is adott nekünk, magyaroknak az elmúlt esztendő, akkor talán méltán kérdőjelezhetnénk meg örömünk alapját, hiszen keserűen kell megállapítanunk, hogy a kezdeti reményteljes várakozásunkkal ellentétben még ma is ugyanazok az arcok néznek le ránk a miniszteri bársonyszékekről, ugyanazok a médiaszereplők és sajtóguruk adják a nép-hülyítő motivációkat, és ugyanazok döngölnek a padlóba bennünket, akik eddig is.

Röpködtek a csontig lerágott, unalomig ismételt paradoxonok, nemzetmegváltó, illuzórikus ígéretek a „formára-gyúrt” népmentő, önjelölt patrióták szájából, folytak a tüntetések, sztrájkok, sodortatta és hallatta magát az éterben a nemzeti szellem és faragta a történelem szépre álmodott szobrát a jobblétben bízó, ezerszer becsapott szegény magyar.

Szinte naponta hallhattuk politikusok, idényjellegű közszereplők szájából a kedves és megtisztelő szavakat, hogy csürhe és csőcselék vagyunk. Minden egyes ünnepünk alkalmával acélkordonok közé zártak bennünket, mint valami vérengző vadállatokat az állatkertben és, ha nem tetszett a pofánk, akkor embertelenül megvertek, vagy eltörték a karunkat, kilőtték a szemünket, jobb esetben egyszerűen csak rezerváltak az önkényuralmi hatalmat kiszolgáló fekete-maszkos, jelöletlen és névtelen kommandósok. Ránk ragasztották az antiszemita bélyeget és gyűlöletkeltés vádjával illettek, ha elégedetlenségünknek mertünk hangot adni és kértük az Alkotmányban foglalt jogaink tiszteletben tartását.

Akaratunk ellenére lenyomták a torkunkon a konvergencia-program zsíros és megemészthetetlen cafatját, megzabáltatták velünk a véghezvihetetlen abszurd és népirtó reformok sorozatát. Az eredmény? Már-már groteszkbe illő, rideg, könnyfakasztó általános deformáció. A szegény még szegényebb lett, a gazdag még gazdagabb.

Sáros kerekével halálra gázolta az ország lakosságát a „dübörgő gazdaság” robosztus és kíméletlen úthengere és a keresztény Magyarországra láthatatlan, gyilkos kezek ráterítették a liberalista platformok bűnökkel átitatott, kibogozhatatlan hálóját.

Gyorsan megszabadították a népet még attól a néhány állami tulajdonban lévő vállalattól is, ami országhódító-tervükben akadályt képezett, hogy Magyarország gyarmatosítása végre befejeződjék és kimondhassák a kéjurak öntelt, pöffeszkedő gőgjével: „Consummatum est!”, azaz „Elvégeztetett!”

Szavakkal már nem kifejezhető az a pofátlan és szemérmetlen aljasságáradat, amit ez a szabadelvű kormány tett a tisztességes állampolgárok millióival. De a „Consummatum est!” katartikus szavát az Isten Országáért hittel és becsülettel harcolók győzelmére mondja majd ki az Úr az Utolsó Ítélet napján, ott, ahol számot ad mindenki a cselekedeteiről és visszakapja végre valahára valódi, nemes, tiszta értékét és értelmét az igaz szó, a tett.

„Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. Üldözést szenvedünk, de elhagyottak nem vagyunk. Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk.” – mondja Pál apostol a Korintusiakhoz írt 2. levelében. (2 Kor. 4; 8-10). És ez valóban így van, hiszen olyan sok tragédiát megélt már ez az üldözött és meggyötört magyar nép, de a Teremtő Isten sohasem engedte elveszni szeretett gyermekeit, mindig segítő kezét nyújtotta a Benne bízóknak, a Hozzá fordulóknak.

„Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” (Róm. 12; 21) – halljuk a parancsot. Ez a mondat töltse be szívünket az adventi várakozás lélekemelő pillanataiban és adjon erőt a lelki, szellemi megújuláshoz, hogy tiszta és alázatos szívvel várjuk a Karácsonyt, Jézus Urunk eljövetelét és Benne Magyarország Feltámadásának törhetetlen reményét.

Nagy méret

Vérük egy maroknyi
földben,
ringató asszonyi
ölben,
emlékük fekete
könnyben,
zászlót lobogtat
a ködben.

Jönnek a rendszerek,
mennek a rendszerek,
egymással harcolnak
szentek és gengszterek.

Vérszínű éjszakák,
bujdosó jelszavak,
igazat mondani
magyarnak nem szabad.

Zászlómon nemzetem,
szavammal mosdatom,
elvenni kezemből,
ellopni nem hagyom.

Jönnek a rendszerek,
mennek a rendszerek,
egymással harcolnak
fajok és nemzetek.

Kitépik nyelvedet,
lerágják húsodat,
de szíved halálig
magyarnak megmarad.

Antiszemita vagyok,
mert szeretem, védem
népem, szép magyar hazám,
mert imádom Istenem,
tisztelem a törvényt,
rendet, apám és anyám!

Antiszemita vagyok,
mert nem úgy táncolok,
ahogy „azok” fütyülnek,
azért, mert nem tapsolok
gátlástalan, tolvaj,
csaló kisemmizőknek!

Antiszemita vagyok,
mert vallom a hitem,
hogy Istené az ember,
és nem a mammon az úr,
és aki jogot foszt,
az gyilkos és gazember!

Antiszemita vagyok,
mert a hőseinkből,
és őseinkből élek,
úgy vágyom az igazra,
szépre, jóra, mint ők,
és ugyanúgy remélek!

 

Átölelnek a csillagok,
szemükben én is
egy vagyok,
...ismernek, tudják nevem,
üdvözölnek saját
nyelvemen.

Ígérik, jönnek még
egyszer majd
jobb napok,
mindennap üzennek
parázsló fénnyel:
Bízzatok!

 

Ringass el, ringass el,
szép szemű kedvesem,
sóhajom, sóhajom
pihenjen szíveden.

Altass el, altass el,
hószárnyú angyalom,
csituljon, csituljon
bennem a fájdalom.

Ébressz fel, ébressz fel,
én édes Istenem,
ne menjen, maradjon
nálam a szerelem.

Nem ősöm nekem
sem Mózes, sem Ábrahám,
sem Izsák, sem Jákob,
amit tőlük kaptam
az a "szemet szemért"
gyűlölet és az átok!

Nem ősöm nekem,
akinek nincs más nemzet
és nép, csak az övé,
aki választottnak
hiszi magát, s láncot
teker a világ köré!

Nem ősöm nekem
más, csak Magor és Hunor,
teremtőm az Isten,
a megváltóm Jézus,
itt csak jó, vagy rossz van,
de más és különb nincsen!

A lélek kirepült
és a test tetszhalott,
hegyek fölé emelték
hófehér angyalok.
Barlangok mélyében
őstitkok pihennek,
ha az idő eljön,
jelekkel üzennek.
Fészkeikben csattognak 
az ifjú Főnix szárnyak,
elhozzák a reményt
a jövendő világnak.

 

 

 

 

Ne a halott Jézust nézd

ott fenn a Kereszten,

az élő Istenre figyelj

mélyen a szívedben.

 

Töröld le a könnyeid,

mert Jézus most is él,

és a Fény gyermekeinek

egy szebb jövőt ígér.

 

 

 

 

 

 

 

Letörli végül könnyem
az Isten,
mert a reménytelenben
is hittem.

Letörli végül könnyem
az Isten,
mert a lángot sebzetten
is vittem.

Letörli végül könnyem
az Isten,
mert Nála igazlátóbb,
jobb nincsen.

Letörli végül könnyem
az Isten,
mert magyar vér, magyar szó
a kincsem.

 

 

 

 

Uram,
mindig azt mutassam,
ami vagyok,
ne akarjak többnek,
jobbnak látszani,
és tudjak mindenkor
az ellenem vétkezőnek
gondolkodás nélkül
megbocsátani.
Tudjam határaim,
utam, célom,
ne feledjem, honnan
és merről jöttem,
és ha bármit teszek,
és ha bármit érek is el,
nem enyém az érdem,
Te vagy mögöttem.
Ember vagyok Uram, gyarló,
de nem bántok másokat,
szeretem a Hazám,
és Beléd vetett hittel,
alázattal, s reménnyel
keresem és várom
Megváltó Igazságodat…