Szabad Sólyom Nemzeti Blog

A magyarság megmaradására, a nemzeti öntudat felébresztésére irányuló gondolatok.

Pósa Lajos versei bejegyzései

Nagy méret

Magyarország szénaboglya,
Cseh, meg oláh körül fogja,
S addig húzza-húzogatja:
Oda lesz a szénaboglya
Vigyázz magyar, koppints rája,
Hiszen te vagy a gazdája!

 

Levél a virágtól,
Virág dalos ágtól,
Vándormadár elvált
Leveletlen fától,
A hazai tájtól.
Kik otthon maradtak,
Szomorúan járnak…
Adjatok magocskát,
Szél ellen búvócskát
Szegény hű madárnak!

Kik levélhulláskor
Napkeletre mentek,
Most az öröm szárnyán
Ringanak, szép táján
Pálmaligeteknek.
Arany bogarakból
Vígan lakmároznak…
Adjatok magocskát,
Szél ellen búvócskát
Szegény hű madárnak!

Dideregve, éhen
Udvarunkba térnek,
Bánatos szemekkel,
Panaszos énekkel
Könyörögve kérnek.
Oltalomért hányszor
Ablakunkra szállnak!
Adjatok magocskát,
Szél ellen búvócskát
Szegény hű madárnak!

Itt született szegény
Ezen a szép tájon,
Zúgó Tisza mellett,
Zúgó Duna mellett,
Zöldleveles ágon.
Ha puszta is: híve
A hazai tájnak…
Adjatok magocskát,
Szél ellen búvócskát
Szegény hű madárnak!

A képek forrása

Nagy méret

Tudjátok-e, mitől terem 
Gazdagon a róna? 
Tudjátok-e, mitől piros 
A fakadó rózsa? 
Kardforgató őseinknek 
Hullott itt a vére, 
Ezeréves szép hazánknak 
Minden kis rögére.

Gondoljatok őseinkre, 
Mikor rózsát szedtek, 
Mondjatok egy imát értük, 
Ha kenyeret szegtek! 
Foglaljátok a nevüket 
Koszorúba, dalba... 
Gyarapodjék, virágozzék 
Árpád birodalma!

 

Verje meg az Isten,
Veretlen ne hagyja,
Ki magyar létére
Magát megtagadja.
Szabadságunk fáját
Fosztja-fosztogatja,
Leveleit, virágait
A viharnak adja.

Verje meg az Isten
Nem egyszer, de százszor
Ki magyar létére
Idegenhez pártol.
Ősi jussát önként
Idegennek dobja,
Kincseinket egy más fajnak
Kincstárába hordja.

Verje meg az Isten,
Minden kis dolgába;
Ki magyar létére
Egy más faj szolgája.
Mást érez s mást mond
Talpnyaló nyelvével.
Háromszínű lobogónkat
Ronggyá tépi széjjel.

Verje meg az Isten
Ki a magyart bántja,
Ki magyar létére
Száz örvénybe rántja.
Verje meg, verje meg
Minden haragjával!
Judásszerű két kezének
Tüzes ostorával!

 

 A verset zenei aláfestéssel - Kárpátia: Rongyos Gárda (Regnum Marianum) - is elolvashatjátok az alábbi videó linkjén keresztül:

http://www.youtube.com/watch?v=4GRnhy1BnKI

 

 

 

Száll a turulmadár... utat ver a szárnya...
Kacagányos Árpád zúg-robog utána.
Jönnek a magyarok szilaj őserőben,
Mint a dörgő vihar fekete felhőben.
Népek riadása: paizs villanása,
Népek hódolása: buzogány zúgása.
Mint az ár, sodorja, a ki áll elébe,
Mint a tűz, olvasztja, hadverő sergébe.

Győzedelmes Árpád széttekint a dombon:
"Ez itt a mi hazánk! Ez az édes otthon!
Harmatos selyemfű gyöngyözik a réten,
Izes hal cikázik a folyók vizében,
Sátoros erdőket bujdosó vad lakja,
Itt ragyog felettünk a Csaba csillagja!
Nézzed sokaságát a sudár fenyőknek:
Kárpátok tetején föl az égig nőnek!
Álomra ringónak első és utolsó:
Születőnek bölcső; halónak koporsó."

S égre csap a tüze hál'adó lángoknak,
Délceg fehér lovat Hadúrnak áldoznak.
Messze bugó kürttel kürtösök harsogják:
"Vége a csatának! Mienk ez az ország!"

...Nincs vége, nincs vége! Most is foly a csata!
Ezer év után se mienk még a haza!
Nem ül diadalmat a nemzet ős lelke:
Népeket együvé alkotó szerelme.
Nyelvünk mindhiába édesajku madár:
Bűbájos dalától nem zeng minden határ;
Otthona nincs minden hazai berekben:
Leverik a fészkét... sírva tova rebben...
Ellenséges fajok tapossák e földet,
Mint az éhes farkas, mindannyi ránk törtet.
Vérszomjas fogával pusztítja nyájunkat,
Meg-megfélemlíti őrző pásztorunkat.
Hol vagy te, új Árpád? Új sereged hol van?
Foglald el, foglald el ezt a hazát jobban!

   

Forrás: Új Idők, 1896. (37. oldal)