Szabad Sólyom Nemzeti Blog

A magyarság megmaradására, a nemzeti öntudat felébresztésére irányuló gondolatok.

Sík Sándor versei bejegyzései

Nagy méret

I.

Földön túl, tengeren innen 
Áll a torony.

Jobbra, balra, előre, hátra 
Veti a lángot.

Emberek, odakint a fekete vizen, 
Ne féljetek, állok.

Hajósok a fergeteg éjben, 
Szélmarta vitorlák, rokkant evezők, 
Ide hozzám: 
Emelem a lángot.

II.

Sajgó sugár, 
Sem a földé, sem a vízé: 
Ki vagy te, levegőbeli láng?

Jobbra, balra, előre, hátra 
Örökegy ütemben 
Ingó unalom! 
Lélek nélküli kupolád mélyén 
Közönyös vezeték, 
Embertelen űrben 
Halotti láng 
Honnan a fényed?

III.

Kő vagyok, tompa és kemény, 
Szülötte a fekete földnek. 
Remegő árnyék, 
Állok az alaktalan árban.

De agyamban izzik a villám, 
Villám a magasból.

Örökegy ütemem lobogó nyugalom: 
Forgok, forgok: 
Az örökkévalóság ütemét járom.

Mert makacs a víz, és konok az árny, 
De forog a torony, és örök az ütem: 
Virraszt a láng.

A testem föld, 
De sötétben áll: 
Senki meg se lássa!

A lelkem, a lelkem 
Alszik-e, sír-e, halott-e rég, 
Ne bánja senki: 
A fáklya nem ő!

Én éj az éjben: 
Ne lássatok engem, 
Csak énem égő magja mécsét, 
Csak a lángot, a lángot!

Nagy méret

Nagy méret

Édesanya, boldog anya,
Virágszülő Szűz Mária,
Világrászült virágodnak,
Ajánlj minket szent Fiadnak.

Ha nem ajánlsz, hova menjünk?
Nincs egy izrom épség bennünk.
Minden épet, minden szépet
Fölfaltak a cudar évek.

Mind a tíz bűnnel komáztunk,
Belzebubbal paroláztunk,
Ami csepp jó maradt bennünk,
Lemarta az idegen bűn.

Csúfra mégis megmaradtunk,
Nem nyílt meg a föld alattunk,
Kikerültük a koporsót,
Itt vagyunk most, legutolsók,

Legutolsók a világnak,
Kik a szívünkbe nem látnak,
De tenálad, Asszonyunknál,
Tudjuk, hogy csak irgalom vár.

Eddig is mint nyitott könyvben,
Úgy olvastál a szívünkben.
Bűneinket végigsírtad,
De ítélni föl nem írtad.

Te látod, hogy szívünk marja
A bűnbánat jeges karma,
Pislog már a keserűség
Hamvából a régi hűség.

Már a régi hit is mozdul,
A meleg vér meg-megpozsdul.
Ami szégyenünkre válott,
Szemünkről már hull a hályog.

Látjuk már, hogy mi rossz, mi jó,
Tudjuk, mi félteni való.
Sereglünk a Krisztus elé,
De hogy álljunk szeme elé?

Mit mondjunk, ha reá kérdez?
Szólj helyettünk, anyánk édes,
Annyit mondj csak: rosszak vagyunk,
De mégis a tied vagyunk.

Nagy méret

Az Uzoniék telke szögletében

Hét kis fakereszt, korhadó és szürke,

Hónaljig érő dudva, gyom körülte.

A legnagyobbon együgyű írás,

Három csillaggal kicifrázva szépen:

"Itt nyugszik Uzoni Tamás,

A boldog feltámadás reményében".

Általellenben a pityóka zöldell,

A feje mellett bólogató sárga

Legyezőjével lejteget az árpa,

Ide hallik a kaszasuhogás,

Mikor ég-földet a szénaszag tölti el.

Itt omlott Uzoni Tamás

Eggyé az élő, bizodalmas földdel.

A maga telkén ásták meg a házát,

Mely mintha most is ekéjére várna.

Feje alatt most az a rög a párna,

Mely élve nem volt néki nyugovás,

S amely annyiszor itta izzadását.

Itt alszik Uzoni Tamás,

Itt lesi most az új mag mozdulását.

Ahol az apja, nagyapja, ükapja,

Ahol minden valamikori székely

Viaskodott a szikla velejével,

Hogy a kövekből serkedjen kalász,

S az embernek az emberét megadja.

Itt sarjad Uzoni Tamás,

Immár az élő földnek egy darabja.

Az ősi földnek, melyet puha röggé

Annyi meleg szív vére porhanyított,

Amelyben az Uzoni maradékok

Hús-vére húsos szénává csíráz,

Templom fenyővé meg sátoros bükké.

Így alszik Uzoni Tamás,

Így él az égben-földben mindörökké.

Fotók: Debreczeni Emőke

Koldusboton, törött mankón
Jövünk búcsút járni,
Szűzmáriás magyaroknak
Kopott unokái.
Éjfél van a Duna táján.
Magyaroknak éjszakáján
Nincs más, ki virrasszon.
Baráttalan, testvértelen,
Hozzád ver a veszedelem,
Boldogságos Asszony!

Megcsúfolták, megpöködték,
Ami bennünk szép volt,
Kilencfelé hasogatták,
Ami rajtunk ép volt;
Tépett testünk megtapossák,
Ragadozók ragadozzák
Édes-kevesünket,
Koporsónkat faragdálják.
- Eléd sírjuk, magyar árvák,
A mi keservünket.

Idegenek megnevetik
Drága magyar szónkat,
Idegentől kéregetjük
Kenyerünket, sónkat.
Magyar kezek szántogatnak
Régi rögön új uraknak
Néped hegye-völgyén.
Más arat, hol mi vetettünk:
Jövevények, szolgák lettünk
Úr-apáink földjén.

Boldogasszony, ezer évig
Édesanyánk voltál,
Eleink ha hozzád sírtak,
Hozzájuk hajoltál:
Száz ostorral ostorozzon,
Csak ez egyért, Boldogasszony,
A jó Krisztust kérd meg:
Négy-víz parton, három-hegyen
Mindörökké magyar legyen
A máriás ének.