Szabad Sólyom Nemzeti Blog

A magyarság megmaradására, a nemzeti öntudat felébresztésére irányuló gondolatok.

Szuhanics Albert versei bejegyzései

Nagy méret / Forrás

Lila színű alkonyat 
csuklyát húz vén fejére. 
Csillagokat gyújtogat 
éj fekete egére. 

Felnézek a Tejútra, 
ott jár Csaba királyfi. 
Hol lópatkó szikrát vet, 
onnét fog ő leszállni. 

Népe visszavárja őt, 
raknak éji tüzeket, 
"Soha el nem feledünk", 
száll hozzá az üzenet. 

Ha majd végső bajba jut - 
ős Hunnián segít ő. 
Összegyűjti seregét, 
s Hadak útján tör elő. 

Száll az idő, elrepül, 
ami fent van, az lesz lent. 
Az elnyomó menekül, 
s helyre áll az ősi rend. 

Mert vele van az erő, 
Hadúr kardját bírja már. 
Ki a mennyből tör elő, 
számára nincsen halál!

Nagy méret

Sötétség tört reád, magyar 
azt súgja, véged lesz hamar. 
Ám el ne hidd, hogy elvesztél, 
tudd meg, a rossz csak egyszer él! 

A jó számára nincs halál, 
feltámad ő, s közöttünk jár. 
Hát higgy benne, s nincs kárhozat, 
mért is lennél áldozat? 

Akarni, hinni, tenni kell, 
a balsors tűnjön innen el! 
Éhezni, fázni nem fogunk, 
s hazánkban boldogulhatunk! 

Sötétség tört reád magyar, 
azt súgja, véged lesz hamar. 
Reményed fel ne add tehát, 
van neked Istened, hazád!

Szuhanics Albert gondolatai a verséről:

"A fatimai jelenések állítólagos értelmében engesztelő ország lennénk, ami egyben áldozatot is jelent. Sokan tudomásul is vennék nyugodt szívvel. Ám miért is lennénk áldozat? Épp a Nagyboldogasszony országa? Az igaz keresztény hitben egy engesztelő van, az pedig Jézus Krisztus. István királyunk semmiképp sem áldozati báránynak szánta országunkat. De az ősi magyar hitvilág is a boldogulást jelöli a jövő útjának. Megmaradásunk okán nem árt ebbéli hitünket helyére tenni. Erről szól a vers."

 

Piros a vér színe, 
éretted hullatták, 
érted fáj a szívünk, 
szegény Magyarország! 

Fehér a tisztaság. 
szent magyar becsület, 
amiért a világ 
minket megbecsülhet! 

Zöld a mezők színe 
megszentelt a földünk! 
amit őseinktől 
mi megörököltünk! 

Tied e három szín, 
magyar, ó a tied, 
tekints lobogónkra, 
erős legyen hited!

 

 

Amikor én megszülettem, 
magyar földön magyar lettem! 
Piros-fehér-zöld a színem, 
arra dobban büszke szívem! 

Nem tudok csak magyar lenni, 
hogy lehetne elfeledni? 
Mert ma oly világot élünk, 
nem szeretik magyar népünk! 

Lassan már a jelképeink, 
felrovatnak, mint bűneink! 
Magyar szentek, s a koronánk, 
gúnyok záporoznak reánk! 

Ím elfogyunk nem sokára, 
nincs tisztelve Árpád háza. 
Ős regéink homály fedi, 
s népünk lassan elfeledi... 

Magyar föld ez Kárpát alatt, 
magyar ősök, magyar szavak. 
Magyar volt az édesanyánk, 
itt van a mi magyar hazánk! 

Ne hagyjuk el gyökereink, 
édes, magyar testvéreink! 
Imádkozva fogjunk össze, 
megmaradni, mindörökre! 

Ha majd lelkünk elhagy minket, 
reánk magyar rögöt hintnek. 
Testünk pihen szent hant alatt, 
ami mindig magyar marad! 

Kigúnyolnak, kinevetnek, 
köpenyünkre sorsot vetnek? 
Isten fia mind mi vagyunk, 
harmadnapra feltámadunk! 

Ez a föld itt a mi hazánk, 
jó az Isten vigyáz reánk. 
Hiszen addig áll a világ, 
míg az igénk hozzá kiált!

 

 

 

Az utolsó aranyág,
legvégső remény.
Letörött a legszebb fáról,
András már nem él.

Az utolsó ágacskának
szívszaggató vége.
Hogyan maradt utód nélkül
Árpád nemzetsége?

Talán maradt valaki,
a királyi ágból.
Árpád-házunk megmenteni
végső pusztulástól...

Talán kihajtott a fa,
Emesének fája.
Valahol már újra él
Árpád királysága...

És a letört ágacska
mit beolt az élet.
Tündérkertünk közepén
lombos fává érett...

Árnyéka nyújt védelmet,
lomb otthont madárnak.
Az aljában fű sarjad
csodák szarvasának...

Öreg Ménrót álmából
fölébred végtére.
Hunor, s Magyar fut elé
apjuk örömére...

/kattintásra nagyít/