Szabad Sólyom Nemzeti Blog

A magyarság megmaradására, a nemzeti öntudat felébresztésére irányuló gondolatok.

Transylmania dalok bejegyzései

Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Mért öleli karcsú szárad,
Mért felejted a fajtádat?
A fajtádat, a hitedet
Szerelmed tüzére tetted,
Messze látszik lobogása,
Mi lesz, ha lesz hamvadása?

Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Apád-anyád megsiratott,
Sírván, mégis hozzá adott.
Lehetsz neki százszor drága:
Más világ az ő világa.
Világába - ősi átok -
Beolvad a te világod.

Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Ha magod lesz: drága gyermek,
Nem tanul liliomnyelvet.
Vagy kis lelkét összetépik,
Meghasonlik, míg megérik.
Két tűz között, kevert vére
Kiomlik a csatatérre.

Liliomszál, liliomszál,
Hajladozzál, hajladozzál.
Szerelmes hajladozásod
A te legfőbb igazságod.
Mi szomorún körülállunk
Mert más a mi igazságunk,
Siratjuk a nászi kedved,
Siratjuk a fajtánk benned.

Apám, mondd el a hegyek nevét,
A völgyek nevét, a vizek nevét,
Apám, mondd el a rét nevét,
Hol élsz, hol halsz, hol izzad a nép.

Apám, mondd el az erdő nevét,
Hol a fák adják a bölcsőt s a reményt,
Apám, mondd el, ki vagyok én,
Mért kell őrizni mondát, regét?

Mert el kell mondanod, tudnom kell,
El kell mondanom, tudniuk kell:
A hegyek, a fák, völgyek, vizek
Éltetnek engem, s a népemet.

Mert el kell mondanod, tudnom kell,
El kell mondanom, tudniuk kell,
Áldjon, vagy verjen a sors keze,
Itt élned, halnod kell.

A keblünkről letiltották, 
Leszaggatták a három színt; 
Keblünkről beljebb vándorolt: 
Befogadták a szíveink. 
Ameddig piros lesz a vér, 
Ameddig fehér lesz a hó, 
Amíg zöldel a rét füve, 
Lesz jel, eszünkbe juttató: 
Hogy hitünk hol van, hol hazánk, 
Hogy hova, kihez tartozunk, 
S kié a föld, hol elsüllyed 
A koporsónk, ha meghalunk. 
Hogy az életünk sivatag, 
Hogy vérbemártott kép a táj, 
S a testnek a letépett tag 
Utána sír, utána fáj. 
Ameddig piros lesz a vér, 
Ameddig fehér lesz a hó, 
Amíg zöldel a rét füve, 
Míg lesz magyar szív, dobbanó: 
A keblünkről letilthatják, 
Letéphetik a három színt, 
Keblünkről beljebb vándorol, 
Befogadják a szíveink. 
E három szín után fog szívünk 
Sikoltva égni, vérzeni, 
Ki mindenünnen leszaggatta. 
Jöjjön és onnan tépje ki!

 

Transylmania dal változat itt!

http://transylmania.hu

 

 

"...Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porbahull..."

Sajó Sándor

 

Vincze Ferenc készítette a Transylmania Zenekar dalához ezt a mesés klipet, melyet mindenki végig kell, hogy nézzen. A zene, a mondanivaló - párosulva ezzel a képi megjelenítéssel - páratlan élmény minden patrióta számára!

 

"Tiszteld a gyermeket, s érző szíveddel
Csókold meg, öleld át meleg szeretettel.
Hátha ez a csókod lesz az ihletése,
S egykor milliókat melegít fel véle."

 

 Kattintásra nagyít!

 

 

 

 

..

Téli szél a tar gallyakat fújja
Mint az Isten égre tartott ujja
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagy világon.

Elvették s most véle nagyra vannak
Törött véres kardját a magyarnak.
De még minden nép a sírját ássa
Van szava, hogy világgá kiáltsa

Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk
Csak mi, csak mi ne emeljük fel fejünk.
Tiporhatják szűz tiszta igazunk
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk.

De hirdessük gúzsba kötött kézzel
Sebes ajkkal, lázadó vérrel
Idézve menny, pokol hatalmait
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt.

Kezünk bár nem pihen a kardvason
A szíveinkben nem lesz nyugalom.
Jöhetnek jövõ századok s megint
Csak felszakadnak régi sebeink.

E sebek és e fájdalom örök.
Ettõl vonaglik minden magyar rög
Ettõl vérez ki majd nyomunkba hág
Ettõl nem gyógyulnak az unokák.

Tátra erdõk ettõl zúgnak-búgnak
Ettõl reszket lelke minden zugnak
Puha szívek kõvé ettõl válnak
Kemény kövek élõ szívként fájnak.

Amíg élünk ettõl fájunk, égünk
Sírban ettõl nem lesz pihenésünk
Ettõl szorul a kezünk ökölbe
Ettõl sír a gyermek anyaölben.

Fenyõmadár behavazott fákon
Száraz haraszt téli pusztaságon
A folyók, a fák, a füvek szelleme
Minden süvít, mi nem nyugszunk bele.

Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet
Versailles-ig lobogjon az üzenet
Hogy megroppant bár karunk ereje
Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!